Nem a zsenik hiányoznak az informatikai munkaerőpiacról, hanem az "informatikus-kőművesek". Így áll ma a magyar IT-s oktatási piac.

Az évek során többszereplőssé nőtte ki magát a több tízmilliárd forint értékűre becsült magyar felnőttképzési piac, melynek még mindig az oktatási cégek a meghatározó szereplői. A trend az e-learning felé mutat, de a komplex tudáshoz továbbra is szükség van a hagyományos tantermi oktatásra.

Nagy az eltérés a megszerezhető tudásszintek között

Jelenleg három lábon áll a hazai felnőttképzési piac, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő tanfolyamok gazdája az állam, jó ideje ott vannak már a klasszikus piaci szereplők, míg az egyetemek csak az utóbbi néhány évben kapcsolódtak be. Annak ellenére, hogy több tízmilliárd forintra becsülhető üzletről beszélünk összességében kicsi a piac, ezért a piaci szereplők, amelyek között számtalan egy-két fős cég van, több dologgal is foglalkoznak, portfoliójukban gyakran megtalálható a szoftverfejlesztés, tanácsadás is – mondja Kovács Zoltán, a Training360 oktatási és fejlesztési igazgatója.

Az egyetemeken és az OKJ-s keretben általában hosszú távú, gyakran többévesképzések vannak, míg a piaci szereplők rövid, pár hetes intenzív kurzusokat tartanak. Az OKJ-s tanfolyamokon szerzett ismeretek általános tudást adnak. Az egyetemek a maguk 3-5 éves képzésével eleve garantálják, hogy az ott kapott tudás – jó része–nem tudja követni a gyorsan változó piaci igényeket és trendeket.

Jöjjenek az informatikus-kőművesek

"Az egyetemeken még mindig univerzális zseniket képeznek, féléveket töltenek keresési és rendezési algoritmusok vizsgálatával, miközben ezek is, meg rengeteg minden más – térképészet, nyelvi modulok, GPS, adatbányászat stb. – ma már modulonként elérhető" – mondja Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője.

Fóti úgy látja, hogy a piacról nem a zsenik hiányoznak, hanem például olyan informatikusok, akik ezekből az építőkövekből hoznak létre valami értékeset. Az "informatikus-kőművesek" hiányoznak, méghozzá 22 ezer fő.  Nem kell újra feltatlálni a téglát, az a feladat, hogy a meglévőkből épüljenek a falak.

A piaci oktatási szolgáltatók ezzel szemben a rövidebb ideig tartó képzéseiken speciális tudást adnak, készséget fejlesztenek. Ezek a tanfolyamok száz százalékban gyakorlatorientáltak. Általában a beiskolázó cégek állják a tanfolyam költségét, a vizsgadíjat pedig többnyire az oktatásra küldött munkatársaik. Van olyan is, hogy a cég állja a vizsgadíjat, de a vizsgára a beiskolázottnak kell önállóan felkészülnie.

A nemzetközi minősítések korlátja a nyelvtudás hiánya

A piaci alapú képzésekhez többnyire gyártói, iparági minősítések is kapcsolódnak, ezeket általában a multik várják el a náluk dolgozóktól. A Training360 szakértőinek a tapasztalata szerint ugyanakkor Magyarországon a minősítések megszerzése még elmarad a kívánatostól. Németországban és Hollandiában már meghaladja a 90 százalékot, nálunk viszont jó esetben 30-50 százalék között mozog.  A kis- és középvállalatok egy részénél például  nem nagyon támogatják a nemzetközi minősítések megszerzését, mert az ezzel felvértezett munkatársra hátha szemet vet egy multinacionális cég. Ugyanakkor a minősített szakértőket alkalmazó cégek olyan gyártói partneri programokban tudnak résztvenni, ami igen nagy versenyelőnyt (marketingtámogatás, egyéb support, szoftverlicencek) is nyújt a számukra.

A NetAcademia tapasztalatai szerint sokszor elavultak a nagyobb szoftvergyártók hivatalos képzési és minősítési rendszerei. Akad köztük olyan nagy piaci szereplő is, melynek az igen elterjedt fejlesztési platformjához négy éve (!) nem adtak ki új tananyagot, miközben a keretrendszerük verziószáma 1.0-ról 6.0-ra nőtt. A nagy nemzetközi rendszerek közül sok inkább hátráltat, felesleges megkötést és iszonyatos adminisztrációt hoz be az oktatásba, és cserébe nem ad a piac aktuális igényeire hangolt gyakorlati tudást.

A Training360 szakértői szerint az érem másik oldala, hogy bizonyos gyártók nagy hangsúlyt fektetnek  a piacképes és aktuális tudás átadásának fontosságára, ezért anyagaikat a legújabb technológia változásokhoz igazítva folyamatosan frissítik naprakész tudást garantálva.

Általában is igaz, hogy ma még túlzottan nagyok a felnőtt oktatásra kirótt adminisztrációs terhek. A mai online világban sok esetben még mindig mindent papíralapon kell adminisztrálni, ami a mai világban már elfogadhatatlan – vélik a Training360-nál.
A nemzetközi minősítésekhez ráadásul kellő szintű idegen nyelvtudás is szükséges, csak a nagy piacokon, mint például Németország lehet azt elérni, hogy mindenki a saját anyanyelvén tegye le a minősítő vizsgát.

Az e-learning előretör, de még nem egyeduralkodó  

A trend általában egyértelmű, világszerte és itthon is egyre jobban terjed az oktatás online formája.  Az oktatás frontális, egyirányú részeit – amikor csak az oktató beszél –, lehet a leggyorsabban online-ra terelni. A gyakorlathoz, az egyedi problémák megvitatásához, az összetettebb kérdésekhez, illetve a vizsgára felkészítéshez viszont még szükség van a személyes jelenlétre.

Nem tematikus alapon megy az átterelődés, hanem inkább annak mentén, hogy tömeges jellegű, önállóan is elsajátítható tudásról van-e szó, vagy speciális, gyakran egyedi képzésről. Utóbbinál jobb a hagyományos tantermi képzés. Földrajzilag is nagyon változó mennyire terjed az online képzés. Magyarországon kevésbé probléma elmenni a képzésekre, mivel nem túl nagyok a távolságok. A tengerentúlon és Ázsiában viszont jóval elterjedtebb az online forma, mert ott több ezer kilométert is kell(ene) utazni egy tanfolyamért.

Itt is előjönnek ugyanakkor a nyelvi nehézségek, az online anyagok egy része ugyanis csak angolul, esetleg német nyelven érhető el, bár magyar nyelven is egyre több képzés van. Az online tanfolyamok esetében az is megfigyelhető, hogy részben eltérő igényeket kell kielégíteni a vállalati (B2B) és a konzumer (B2C) piacon.

Akik az online forma mellett érvelnek, gyakran hozzák fel érvként, hogy olcsóbb, mint a hagyományos oktatás. Az elsősorban a B2B piacon mozgó Training360 szakértői szerint vállalati környezetben a költségkalkulációnál nem csak az adott képzés árát kell nézni, mert ott van például a kieső munkabér is, amely a teljes költség 60-80 százalékát adja. Ráadásul az e-learning hatékonysága sok esetben jóval alacsonyabb, mint az élő intenzív képzéseké. A Training360 szakértői szerint az online megoldások megkerülhetetlenek lesznek, de az ideális megoldást a két módszertan párosítása jelentheti, melyhez már a technikai feltételek is adottak.

Némileg másként vélekednek a NetAcademiánál. "Mi a magunk részéről mindenkit az online oktatásra terelünk át, nemcsak azért, mert a közhiedelemmel ellentétben sok szempontból jobb, mint a tantermi (az oktatásról felvétel készül, ami később tetszőlegesen visszanézhető, kikockázható, nem kell órákat utazni a tanfolyam miatt stb.), hanem mert nincs más út. A piac ugyanis több tízezer fő képzésére tart igényt.  Hat éve ezért saját startupként hoztuk létre online programozói képzésünket, az IT Factoryt" – mondta Fóti Marcell. Fótiék azóta az üzemeltetői és IT-biztonsági tanfolyamatokat kínáló NetAcademia is átállították előfizetéses modellre, így mindenki azt tanulhatja, ami leginkább passzol a karrierútjához.

Az informatikában hamar elévül a tudás

A legnépszerűbb, legpiacképesebb képzések körébe a programozói, ezen belül is elsősorban a Java tanfolyamok tartoznak. Ami nem csoda, hiszen ezen a területen akkora a szakemberhiány, hogy már egy junior fejlesztő is bruttó félmilliós fizetéssel sétálhat haza. Aztán jön a többi programozó, majd az üzemeltetők következnek a sorban. A nagyvállalati üzemeltetéssel foglalkozó rendszermérnökökből, felhőüzemeltetőkből különösen kevés van Magyarországon, de hiány van IT-biztonsági szakemberekből is. Igaz, utóbbiban nincs korlátlan számú állás, de a biztonsági szakemberek – így az etikus hackerek – keresete a programozókéval vetekszik.

Az élethosszig tartó tanulás nagyjából minden szakmára igaz, de a legkevésbé az informatikában vehető félvállról. A technológia hipergyors fejlődése mellett az addigi mégoly alapos tudás fél-egy éven belül elavulhat. Mégis kevés ma még az az eset, hogy az állástalanná vált IT-szakemberek saját zsebből finanszíroznák az amúgy valóban nem olcsó továbbképzésüket. "Pedig csak azt kell számításba vennie, hogy az így megszerezhető tudásba fektetett pénz, feltéve hogy ennek révén lesz állása, mennyi idő alatt tud megtérülni" – mondja Kovács Zoltán.

A szakértők szerint a jól fizető IT-s munkahelyeken még a több százezres tanfolyam díja is nagyon hamar visszajön, csak ezt a befektetést itthon még kevesen merik bevállalni. Ugyanakkor nem egyszerű eldönteni, melyik az igazán ütőképes képzés, nagy a kínálat, és nagyok az árbeli eltérések is: található a piacon Java-képzés heti 50 és heti 250 ezer forintos áron is.

Közösség & HR

Tíz perc alatt töltöttek fel egy nagy energiasűrűségű akkut

A kísérletnek az ad plusz nyomatékot, hogy ott van mögötte Rachid Yazami, akinek a lítium-ion akkuk egyik kulcsösszetevőjét köszönhetjük.
 
A vállalati IT-biztonságra is igaz: a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Hogyan viselkednek az alkalmazottak a kibertérben?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.