A mesterséges intelligencia által tervezett, vényköteles gyógyszerek néhány éven belül eljuthatnak a klinikai tesztelés fázisába – állítja a Google DeepMind vezérigazgatója, Demis Hassabis. Az MI-kutatások egyik legelismertebb a The New York Times Hard egyik podcastjában beszélt róla, hogy a mesterséges intelligencia már nagyon közel állhat a súlyos betegségek gyógyításához, és belátható időn megjelenhetnek az első, ténylegesen az MI által tervezett gyógyszerek az Alzheimer-kór, a szív- és érrendszeri betegségek, vagy akár a rák kezelésére.
Mint kiderült, a DeepMind nemrég írtunk alá nagyszabású megállapodásokat gyógyszeripari cégekkel, amelyek mentén már valódi gyógyszerprogramokban vesz részt. Hassabis csodálatos időszaknak nevezte a következő néhány évet, amikor beindulhat a mesterséges intelligencia segítségével kifejlesztett gyógyszerek klinikai tesztelése (vagyis annak felmérése, hogy biztonságos és hatékony-e azok emberi felhasználása), mivel az emberek végre elkezdhetik a mindennapi életben, fizikailag is megtapasztalni az MI-technológia előnyeit.
A buktatókról beszéljenek mások
A klinikai tesztelési fázisába eljutó gyógyszerek piacra jutása ettől függetlenül további évekbe telhet, ha egyáltalán eljutnak odáig. Ahogy a Business Insider riportja kiemeli, a mesterséges intelligencia alkalmazása felgyorsíthatja ugyan a gyógyszerkutatási folyamatokat, sőt személyre szabott ellátást is lehetővé tehet az egyes betegek számára. A szakértők szerint azonban kockázatot jelent, ha az MI-modelleket nem képezik megfelelően a különböző adatkészleteken, nagyjából úgy, ahogy a Google képgenerátorának esetében is történt.
Ahogy nemrég mi is beszámoltunk róla, a vállalat kénytelen volt időlegesen offline állítani a Gemini szöveg-kép szolgáltatását, miután kiderült, hogy az némileg túlkompenzál, és bármilyen promptra jó eséllyel ad afrikai vagy ázsiai jegyekkel rendelkező arcokat. Hassibis ezt "jó szándékú funkciónak" nevezte, amit "túl nyersen alkalmazták", és azt ígérte, hogy rövid időn belül jívatják és újra elérhetővé teszik a chatboton belül működő alkalmazást.
A funkció időközben újra elérhetővé vált, de egyelőre tilos embereket ábrázolnia: ha ilyen irányú utasítást kap, akkor a fenti hibákra hivatkozva türelmet kér, értesítést ígérve a későbbi frissítésekről. A Futurism azonban úgy találta, hogy bizonos megfogalmazásokra hajlandó például bohócokat rajzolni, ami jól mutatja, hogy továbbra is milyen könnyű megkerülni a mesterséges intelligencia védőkorlátait – vagy más megközelítésben, még a Google végtelen erőforrásaival sem lehet előre látni és kezelni a lehetséges felhasználásokat és kimeneteket.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak