A lehetőségek bővülésével az emberek évről évre többet fordítanak idejükből különböző médiacsatornák és -platformok nézésére, hallgatására. Ennek alátámasztására idézhetünk egy meglehetősen sokkoló adatot a Zenith friss kutatásából, miszerint egy átlagos ember a világban jelenleg majdnem 8 órát tölt ilyen tevékenységgel. Ha ugyanennyi időt szánunk alvásra és munkára, akkor tulajdonképpen innen már nincs hova fejlődni (és talán nem is érdemes), de a kutatók előrejelzése szerint az elkövetkező két évben újabb perceket rabolhatunk napunkból médiafogyasztásra.
Meghalt a király, éljen a király!
Miközben a tartalomfogyasztás globális tortája egyre kövérebbre hízik, a különböző szolgáltatók számára egyáltalán nem mindegy, hogy nekik ebből mekkora szelet jut. Úgy tűnik, az idei év lesz az utolsó, amikor a tévés szegmens elmondhatja magáról, hogy a legtöbbet nézett platform. A Zenith adatai szerint az átlagos tévénézéssel töltött idő tavaly még 27 perccel haladta meg az internetezést (hagyományos számítógépeken és mobilokon együtt), ám ez az előny 2018-ban lefeleződött. Ha a trend folytatódik, márpedig ennek ellenkezőjére semmi nem utal, akkor jövőre már ebből a szempontból is az internet fog uralkodni. (A reklámköltések tekintetében ugyanis már tavaly elérkeztünk a fordulóponthoz.)

Napi médiafogyasztási szokások változása (forrás: Zenith, grafika: statista.com)
Érdekes megfigyelni a Statista grafikonját, amiből kirajzolódik, hogy a tévézési szokások nagyon makacsul tartották magukat az elmúlt tíz évben, és csak apránként csökkent az érdeklődés. Az egy évtized alatt mért nagyjából 3 százalékos csökkenés szinte nullának tekinthető. A tévés társaságok pechjére az internetezés viszont ezzel párhuzamosan cunamiszerűen söpört végig a világon, és az ezzel töltött napi idő több mint megháromszorozódott ugyanezen időtáv alatt.
A kis trónörökös
Miközben a tévé átadja a stafétát az internetnek, ez utóbbin belül is kezd kialakulni egy markáns átalakulás. A mobil eszközök elterjedésével és a költségek csökkenésével ugyanis marginalizálódni kezd a hagyományos számítógépek szerepe, miközben a mobil képernyők egyre nagyobb jelentőséggel bírnak.
A Zenith 65 országban végzett felmérése alapján idén a világ teljes médiafogyasztásának közel negyede köthető a mobil platformhoz. 2011-ben ugyanez az arány még csak 5 százalék körül volt. Az előrejelzések szerint a mobilok az előttünk álló pár évben is lelkesen fogják rabolni az időt a rivális csatornáktól. 2020-ban várhatóan már a teljes médiafogyasztás 28 százaléka összpontosul a kézi készülékeken.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak