A Magyar Posta először Budapesten és a nagyobb városokban állít fel csekkbefizető automatákat. 2009. óta napirenden lévő terv valósult meg.

Korszerűsíti a csekkbefizetést a Magyar Posta. Februárban már üzembe is áll az első húsz, csekkek feladására szolgáló automata, amelyeknél bankkártyával is lehet fizetni. A csekkbefizető automaták telepítését már januárban megkezdte a projektet elnyerő T-Systems Magyarország. Az első ütemben Budapesten és az agglomerációban, illetve a nagyvárosokban telepítenek automatákat. A további bővítést az igénybevételtől függően tervezik.

Végre valóban bankkártyás lesz a fizetés

A Posta a bankkártyás fizetéssel kapcsolatos korábbi gyakorlatával is szakít. Régebben ugyanis ha kártyával akartunk fizetni a csekk feladásakor, az készpénzfelvételnek minősült, amiért külön díjat számoltak fel. Ez a jövőben megváltozik – első körben az automatáknál feladott csekkek esetében minősül kártyás fizetésnek.

Az automaták a Mastercard, Maestro, Visa Classic, Visa Electron és American Express kártyákat fogadják el.

A Posta honlapján olvasható tájékoztató szerint egyelőre az automatákon teljes gépi kitöltésű sárga és fehér csekkeket lehet feladni. Ezt egyébként a csekk jobb alsó sarkában található két számsor közül a felső, ún. OCR számsor is mutatja. Azt a csekket tudja feldolgozni az automata, melyen a <31> <51> kód szerepel (lásd az alábbi képen).

Egy fizetési tranzakció keretében maximum 5 darab csekket lehet befizetni összesen maximum 290 000 forint összegben – azaz egy banki tranzakcióval. A befizetés tényét az automata által nyomtatott tranzakciós bizonylattal lehet igazolni, éppen ezért azt minden esetben meg kell őrizni.

Több területen is korszerűsítenek

Bár a Magyar Posta az utóbbi néhány évben több fronton is próbálta korszerűsíteni. Főleg a készpénzkimélő megoldások bevezetése terén voltak előrelépések. Ennek jegyében szerzett tavaly részesedést szerzett a Díjnet Zrt.-ben, amelynek rendszerén keresztül megoldható az elektronikus számlafizetés. Bevezették az iCsekk mobilalkalmazást, idén januártól pedig a postai csekkek kötelező eleme a QR kód.

A legnagyobb előrelépés azonban az, hogy végre van olyan szolgáltatás a postán, amelynél a bankkártyás fizetés valóban bankkártyás fizetésnek minősül, és nem készpénzfelvételenek.

Magyarországon – sőt a régióban is – először az Erste próbálkozott a szolgáltatás bevezetésével, a Magyar Postával közösen. 2010 tavaszán három hónapra kísérleti jelleggel 12 ATM-et készítettek fel arra, hogy alkalmasak legyenek sárga csekk befizetésére.

A Magyar Posta többször is nekirugaszkodott a porjektnek. Az Erste Bankkal közös projekt előtt egy évvel már tervbe vették, hogy közbeszerzést írnak ki ilyen automaták beszerzésére. Akkor azonban a terv meghiúsult. Következő alkalommal 2012 őszén jelentették be, hogy 2013-tól már valóban lesznek csekkbefizető automaták. A Magyar Posta akkori vezetése úgy nyilatkozott, hogy ezzel kívánják ellensúlyozni azt a trendet, hogy 2008-tól folyamatosan, évi 4-5 százalékkal csökkentek a sárga csekkes befizetések.

A YouTube díjat adott magának, mert a szabad véleménynyilvánítás bajnoka

Na jó, nem a YouTube adta, csak egy a YouTube által szponzorált szervezet egy a YouTube szponzorálta eseményen. És nem a videómegosztó kapta, hanem a vezére.
 
Hirdetés

Három fontos tanács a jövőálló vállalkozások felépítéséhez

A VMware Future Ready Solution megoldásai lehetővé teszik a problémákra adott gyors reakciót, az új körülményekhez való alkalmazkodás és az innováció felgyorsítását is.

A virtualizáció nem válik elavulttá a konténerizació és a Kubernetes miatt, sőt katalizátora lehet az új techológiák bevezetésének.

a melléklet támogatója a Tech Data

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.