Több mint egy évet kellett várni erre: nőtt az IBM bevétele Bár a növekedés mértéke szemmel is alig látható, az eredmény jobb, mint amit az elemzők vártak.
Az arcfelismerés tiltásával semmire sem megyünk Bruce Schneier, a neves biztonsági szakember szerint ez csak eltereli a figyelmünket a lényegről. Azt kell eldöntenünk, milyen társadalmat akarunk, és aszerint kell a kérdést szabályozni.
Ha nincs Google, akkor TomTom térképekkel oldja meg a Huawei A kínai gyártó megállapodott a hollandokkal, a jövőben a TomTom térképeivel pótolják a Google navigációs szolgáltatásait a Huawei eszközein. Eközben ténylegesen megjelent a P30 Pro csúcstelefon, amely lényegében már a cég saját alkalmazásaira és fejlesztői eszközeire épít.
Elzárta jelszavaiktól egyes felhasználóit a LastPass Egy új release hibája okozott fennakadást. A LogMeIn tulajdonában lévő szolgáltatás a probléma kezelésében nem állt a helyzet magaslatán.
Születésnapja van a hazai informatikának 61 éve indították be az első hazai számítógépet. A méretes M-3 elkészítéséhez természetesen a baráti Szovjetunió is hozzájárult.
A technológiai óriások megzabolázására számítanak a cégvezérek A most zajló Világgazdasági Fórumra időzítve hozta nyilvánosságra szokásos vezérigazgatói felmérését a PwC. A válaszokból komoly pesszimizmus érződik ki.
Érik egy félmilliós Tesla-visszahívás. A vállalat egyelőre hallgat Feljelentették a Teslát az NHTSA-nál, mert maguktól felgyorsulnak egyes modellek. Sok baleset történt már a hiba miatt.
Már nem vagyunk a szélessáv bezzegországa Magyarország általában kiválóan szerepelt a globális ranglistákon, ha a vezetékes net sebességéről és áráról volt szó. A friss adatok szerint azonban kezdünk lecsúszni az előkelő helyekről.
Rejtélyes startup segít az amerikai zsaruknak A rendőrök elégedettek, sokakat viszont kiver a víz a lehetséges következmények miatt.
Újabb fontos ütközet a nemzetközi adó- és sajtháborúban A holnap kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon megint lépnének egyet a nagy digitális platformokat is érintő adóügyi reform kérdésében, ami persze ezúttal sem valószínű, hogy sikerülni fog.