Új Terminátor-forgatókönyvet ihletett James Cameronnál a ChatGPT
A sorozatra már amúgy is nagyon ráfért egy alapos frissítés, a rendezőnek pedig nem kell messzire mennie a témáért.
Még jó sokat kell aludni a sofőrmentes közlekedésig
Egy friss elemzés szerint a legalább 4-es szintű autonómiával bíró járművek globális forgalma 2035-re lehet képes nagyságrendben megközelíteni a hagyományos autók jelenlegi eladásait.
Egy brit önkormányzat újraalkotta az IT-projektek állatorvosi lovas szobrát
A bénázás költségeit a Birmingham City Council, pontosabban az önkormányzatnak adót fizetők állják.
Évi 60 ezer dollárért lehet kísérletezni a Twitter API-val
A cég előállt egy startupoknak szánt gazdaságos csomaggal. Több mint valószínű, hogy nem ez rántja helyre pénzügyileg a közösségi platformot.
Az Intel leállítaná a 16 és 32 bites mód támogatását
Ez egyelőre csak koncepció, de a vállalat biztosan nem véletlenül tette az ötletet közszemlére fejlesztői blogján.
A háborúban is megjelent egy kereskedelmi forgalomban lévő kémprogram
A jelek szerint az örmény-azeri konfliktusban is felbukkant a Pegasus, ami nem feltétlenül sértene nemzetközi jogot, de azt újra megmutatja, hogy az új iparág tényleg teljesen szabályozatlan.
Alvilági köpenyt húzott egy biztonsági szakértő. Kár volt...
Az Oxford Biomedica egykori munkatársa megpróbálta magához csatornázni a hekkerek által követelt váltságdíjat. Pénz helyett börtön lehet a jutalma.
Lenovo: csökken a bevétel, csökken a profit – nő az optimizmus
Közzétette március végén zárt negyedéve eredményeit a világ legnagyobb PC-gyártója.
A lehető legkínosabb módon omlott össze a Twitter
Az idei sokadik nagyobb kiesés most egy republikánus elnökjelölt-aspiráns kampányindítóját nullázta le.
Az Európai Bizottság átmeneti MI-paktumot akar a fejlesztő vállalatokkal
Thierry Breton belső piacért felelős biztos szerint nem szabad várni addig, amíg életbe lép az MI EU-s szabályozása.
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.