Ügyvédje szerint a Threads alkalmazás létrehozásakor szándékos, módszeres és jogellenes módon éltek vissza a Twitter üzleti titkaival és szellemi tulajdonával. A Meta egyelőre nem tűnik izgatottnak.

A Twittere már azzal fenyegetőzik, hogy bíróság elé viszi a Metát a héten indított közösségimédia-platformja, a Threads miatt. Nem sokkal a Threads elérhetővé válását követően a vállalatot tavaly óta irányító Elon Musk ügyvédje küldött levelet a Meta vezérigazgatójának, amelyben "komoly aggályokról" írt a Threads törvényessége kapcsán – számolt be róla a Semafor. A Meta a levél szerint "aTwitter üzleti titkait és egyéb szellemi tulajdonát" használta volna fel a Threads létrehozatalához, és "a Twitter több tucat volt alkalmazottját" is felvette, akik közül néhányan "szabálytalanul megtartottak" a korábbi munkahelyükről származó dokumentumokat és elektronikus eszközöket.

A levélben azt is felvetik, hogy a Meta "feltérképezte és összegyűjtötte" a Twitter felhasználókról és követőkről szóló adatait, ami azért is érdekes, mert a mikroblog-szolgáltatás a hétvégén váratlanul korlátozásokat vezetett be a hozzáférésekben. Ezt részben azzal indokolták, hogy meg kivánják akadályozni más cégek hozzáférését az adataihoz. A Meta kommunikációs vezetője szerint azonban a Threads mérnökei közül senki sem volt korábban Twitter-alkalmazott, a twitteres adatok állítólagos begyűjtéséről szólva pedig megjegyezte, hogy a Threads az Istagram rendszerére épül. Musk közben úgy kommentálta a levélről szóló híreket, hogy "a verseny rendben van, a csalás nincs."

A csalás fogalmának rugalmas értelmezései

A Business Insider bennfentes forrására hivatkozva arról ír, hogy jelenleg is vannak korábbi Twitter-alkalmazottak a Metánál, de nem úgy tűnik, hogy bármelyikük is a Threadsen dolgozna. Szerinte amikor Musk több ezer twitteres mérnököt engedett el vagy rúgott ki a platform október végi átvétele óta, akkor amúgy sem kötött velük olyan versenytilalmi megállapodásokat, amelyek bármilyen módon megtiltották volna számukra akár a Threads fejlesztését. A céges eszközöket állítólag az elbocsátások alkalmával azonnal zárolták, praktikusan használhatatlanná téve azokat, és a gépeket egy esetenként hónapokig tartó folyamat során gyűjtötték be az elküldött dolgozóktól.

A jelek szerint most mégis per lesz a dologból, a BI pedig felidézi, hogy Musk időnként hajlamos nem teljesen megalapozott követelésekkel menni a bíróságra. Amikor megpróbált kibújni a Twitter felvásárlásáról szóló szerződés alól, akkor azzal érvelt, hogy onnan nem kapott elegendő az információt, ráadásul a platformot elöntötték a szoftverrobotok, amelyek csökkentik az előzetes megállapodásban szereplő értékét. Az ügy végül Musk visszakozásával ért véget, de érdemes megemlékezni róla, hogy a Twitter az eljárás során azzal vádolta meg az üzletembert, hogy korábbi befektetéseinek és adatkéréseinek célja egy saját Twitter-versenytárs alkalmazás létrehozása lett volna.

A mostani levelezés akár arra is emlékeztetheti az embert, mint amikor annak idején a mások ötleteit zseniális érzékkel sikerre vivő Steve Jobs fenyegetőzött az Android operációs rendszer teljes elpusztításával. A Threads indulása eközben szépen alakul, miután az első 7 órában 10 millió új felhasználót gyűjtött, működésének első napját már több mint 30 millióval zárta.

Közösség & HR

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.