Kijelzőt csinálnak a tetkókból
Prototípus szintjén már elkészült az interaktív tetoválás, ami ráadásul nem is tűnik értelmetlennek dolognak.
Ez sem lesz az Uber éve, mégis nagyon kapós a vállalat
Izmosak a veszteségei, és a szabályozási irány sem kedvez az üzleti modelljének. A befektetők azonban szeretik, és harcolnak a vállalat felügyeletéért.
Okos városokat irányítana a kínai agy
A Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozóra időzítette okos város koncepciójának budapesti bemutatását a Huawei. A távközlési nagyvállalat ebből a területből az idén már 4 milliárd dollár bevételre számít, az éves növekedési ütemet közel 50 százalékra teszi.
Szokatlan frigy: TomTommal turbózzák fel a Microsoft Azure-t
A felhőbe költöző helyzetmeghatározás hátterében a dolgok internetének terjedése áll.
Kiszivárgott a Vörös Lemez
Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal képtelen saját adataira vigyázni: ezúttal mintegy 100 GB-nyi információ szivárgott ki.
Titokban rendszerlassító spyware került a HP gépekre?
Azzal vádolják a céget, hogy HP Touchpoint Analytics Service névre hallgató szoftvere nem szolgálja a felhasználók céljait, sőt.
Újabb robottal villantott az innovatív vegyesbolt
A kizárólag online értékesítést végző Ocadónál külön kutatórészleg felel az automatizálásért. Úgy tűnik, az ottani kutatók megdolgoznak a pénzükért.
A katonai dominanciáról is szól az MI-kutatások kínai-amerikai versenye
A Reuters egy friss tanulmányt idéz, amely szerint a mesterséges intelligencia fejlesztése nem csak gazdasági jelentőséggel bír a nagyhatalmak szempontjából.
Budapest felkészült a dolgok internetére
Idén a digitális jövő építése volt a központi témája a hatodik alkalommal megtartott T-Systems Symposiumnak, ahol elhangzott, hogy már Budapest teljes területén elérhető a NarrowBand-IoT technológia.
Áprilistól lesz kötelező az elektronikus közbeszerzés
Az eredeti terv az volt, hogy már januártól kizárólag ezen a csatornán lehet bonyolítani a közbeszerzéseket.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.