A társaság régiós vezetői szerint a növekvő urbanizáció miatt 2025-re már 27 megaváros lesz a világban, egyenként több mint 10 millió lakossal. Ez hatalmas nyomást gyakorol majd az adott települések közlekedésére, a közszolgáltatások működtetésére, amire az okos városok megjelenése adhatja meg a megfelelő választ.
Miből áll az okos városok idegrendszere?
Ehhez szükséges a városok digitális átalakítása, amelyhez speciális adatvezérelt rendszerekre van szükség, ezek segítenek a helyi hatóságoknak a városok irányításában - mondta David Tang, a Huawei észak- és közép-európai régiójának elnöke. A városi vezetőknek együtt kell működniük egy olyan digitális szolgáltatóval is, aki az átállást le tudja folytatni. Az okos városok működésének a big datán és a mesterséges intelligencián (AI) kell alapulnia, továbbá valós idejű döntéshozatallal kell automatizálnia a folyamataikat.
Peng Xi, a régió vállalati üzletágáért felelős elnöke egyenesen élő organizmushoz hasonlította a jövő okos városait, amelyeket idegrendszer hajt. Ez az idegrendszer agyból (irányítóközpont) és perifériás idegekből (hálózat és szenzorok) áll, amelyek valós idejű adatokat gyűjtenek a város állapotáról, ezt továbbítják, hogy az agy elemezze azokat, döntéseket hozzon, majd végre is hajtsa azokat. Ez akadálymentes kapcsolatot teremt a fizikai és a digitális világ között.
A rendezvényen bemutatták az Intelligens Műveleti Központ (Intelligent Operation Center) megoldást, amely az okos város agyaként működik, és összekapcsolva a fizikai és digitális világokat. A központ magába foglalja a felhő alapú adatközpontokat, a városi hálózatokat, utóbbiak gyűjtik, integrálják és megosztják a városi adatokat. A mesterséges intelligencia meghatározó szerepet játszik az okos városok fejlődésében, ezért a cég olyan AI rendszereket fejleszt ki, amelyek lehetővé teszik a szinergiát a szoftver és hardver között, valamint a készülékek és a felhő között.
A mesterséges intelligenciát már olyan területeken használják, mint az intelligens városirányító központ, az okos közlekedés, az arc- vagy a rendszámfelismerés. Az AI-vezérelt videóelemzés tovább bővíti a mesterséges intelligencia alkalmazásának körét olyan új funkciók területén is, mint a valós idejű járműpályagörbe-követés.
Okosváros-projektek Magyarországon
A Huawei világszerte 13 OpenLab-ot és 36 innovációs központot működtet a Smart City ökoszisztéma fejlesztéséhez. Lapunk érdeklődésére a régiós elnök elmondta, hogy az okos város témával kapcsolatban több projektről is tárgyalnak Magyarországon, ilyen az okos parkolás, vagy az amúgy nem túl régen bevezetett 112-es segélyhívó rendszer megújítása. Csehországban okos világítás, okos hulladékkezelés projektről állapodnak meg, Szerbiában pedig a közbiztonság kapcsán, az okos térfigyelő rendszerek kiépítéséről folynak tárgyalások.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?