A Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Intézet a mai napon adta át azt a hazai felsőoktatási és kutatási intézmények számára kifejlesztett hibrid adathálózatot, amellyel a magyar oktatók és kutatók munkáját kívánják könnyebbé tenni.

A december 9-én átadott hibrid hálózattal a hazai kutatók, valamint egyetemi oktatók és hallgatók számára elérhetővé válik a GÉANT2/3 európai rendszernek azokat a szolgáltatásait, melyeket a kontinens más országaiban a kutatók már évek óta használhatnak – áll a magyarországi felsőoktatás, kutatás és közgyűjteményi hálózat informatikai hátterének kifejlesztését és működtetését húsz éve végző Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Intézet közleményében.

Az új hálózat nagy részét az NIIF Intézet fekete üveg infrastruktúrára alapozva építette ki. A hibrid adathálózati infrastruktúra integrálja az IP alapú (internet) szolgáltatásokat a menedzselt pont-pont optikai összeköttetések lehetőségével, támaszkodva a szolgáltatók már létező, illetve fejlesztés alatt álló távközlési infrastruktúrájára.

Hozzáférnek minden jóhoz A most kiépített hibrid adathálózati infrastruktúra az európai felsőoktatási és kutatói adathálózat integráns részeként dedikált kapacitású összeköttetések segítségével hozzáférést biztosít az európai kutatói hálózatok által elérhető nagy értékű kutatási erőforrásokhoz, kísérleti eszközökhöz, szuper-számítógépes kapacitásokhoz és egyedi nagyberendezésekhez.

Az Intézet hangsúlyozza, ez a fejlesztés kiemelkedő a hazai informatika történetében. Magyarország legkorszerűbb és legnagyobb teljesítményű optikai hálózata többéves kutatómunkával, világviszonylatban is a leghaladóbb technológiák alkalmazásával valósult meg.

Kétmilliárdos téttel A mostani fejlesztés a HBONE+ nevű, átfogó elektronikus infrastruktúra fejlesztési projekt része, amelyet az NIIF Intézet 2009-2011 között valósít meg, az Új Magyarország Fejlesztési Terv által támogatott projektek keretében, európai uniós források bevonásával. A hibrid hálózati fejlesztés a teljes HBONE+ projekt 4,2 milliárd forintos költségének mintegy felét teszi ki.

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.