Amióta az iOS 5-tel együtt bemutatkozott az Apple hangfelismerő virtuális titkára, a Siri, az Android felhasználók lázasan kutatnak a saját rendszerükön használható hasonló megoldás után. Találtunk egyet és ki is próbáltuk: a teszt alapján az Omega ugyanannyira hasznos és ugyanannyira buta is tud lenni, mint iPhone-os kollégája.
A Siri legnagyobb újdonsága már szintén nem volt igazi újdonság: mind a hangfelismerés, mind pedig az adatbázisok alapján összedrótozott mesterséges intelligencia terén voltak már elődei, de ebben az egybegyúrt formában az iPhone vásárlóközönsége azonnal rástartolt a divatosnak látszó megoldásra. Persze gyorsan kiderült, hogy a rendszer jó pár gyerekbetegségtől szenved a szövegértési nehézségektől a félresikerülő válaszokig.


Alfánál jobb, de még nem Omega Az Android alá már többen próbáltak a Sirihez hasonló rendszereket fejleszteni, de eddig leginkább csak valamilyen részmegoldás született. Az Android Marketen jelenleg 1571 forintért elérhető Omega viszont első látásra már kellően felnőtt az iPhone-os vetélytárshoz. Hallgat, keres, beszél és néha cseveg is.

Igaz, a Sirihez hasonlóan hibák is ugyanúgy előfordulnak. A legnagyobb probléma, hogy egyelőre csak angolul ért a rendszer, ami még akkor is kényelmetlen, ha jól beszélünk angolul. Az Omega ugyanis elvben képes lenne például szöveges üzenetet küldeni a telefonkönyvben található kontaktoknak, de nyelvi kiegészítő hiányában a Gyula vagy a Sebestyén nevek semmiképp sem mennek át a gépagyán, és bizony még az Anna vagy a Pál is virtuális fejvakarásra készteti az Omegát. Ugyanígy, ha például Tatabányára szeretnénk megtudni az utat, meghasonlik szegény alkalmazás, ugyanis a hallott szavakat mindenáron a legközelebbi hangalakú angol szótöredékekre próbálja felbontani, Sopronból így lett Shop Ram.

Ennek ellenére az androidosoknak többé semmiképp sem kell szégyenkezniük: ha minden tekintetben nem is kifogástalan az Omega, a hasonlóan tökéletlen Siri mellett ugyanúgy megállja a helyét az összehasonlításban.


iPhone 4S: ováció helyett csak szórványos tapsikolás
Alfred lehet a Siri-pótló Androidon?
Jönnek a viselhető cyberkütyük

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.