A kína gyártó a legnagyobb mobilos show-n rukkolt elő saját szétnyitható mobil megoldásával. A Mate X már 5G-képes, de ez látszik az árán is.
Hirdetés
 

Csak úgy röpködnek a fejünk felett a barcelonai Mobile World Congress (MWC) időpontjára "bekészített" termékbejelentések. Ahogy az várható volt, több mobilgyártó is előrukkolt saját hajlított kijelzős megoldásával. A Samsung szintén nem túl olcsó Galaxy Foldja után tegnap a Huawei bizonyította be, hogy mindig lehet nagyobb számot írni az árcédulára.

Ennyiért már rendes autót is adnak

Mielőtt a Mate X elképesztőbbnél elképesztőbb technikai képességeire rátérnénk, lombozzuk is le gyorsan a kedélyeket. Az okostelefonként és táblagépként egyaránt használható eszköz induló ára 2300 euró (2600 amerikai dollár). Ha minderre még rápakoljuk a hazai forgalmazással jára extra költségeket, akkor kijön, hogy a mobil itthoni teljes ára valahol 1 millió forint környékén lesz.

Ennyi pénzért viszont annyi különlegességet tettek bele a mobilba a mérnökök, amennyit nem szégyeltek. Maga a hajlítási megoldás is egyedi, mivel a kijelző nem félbe csukható, hanem a kisebb rész meglehetősen klasszul simul bele az egyik oldalán markánsabb peremmel bíró hátoldalba. Összecsukott változatban így is igen tekintélyes, 6,6 hüvelykes okostelefont kapunk, kihajtva pedig babrálhatjuk a 8 hüvelykes képernyőt. (A Samsung 2000 dolláros Galaxy Foldja 6,4, illetve 7,3-as képátlóval rendelkezik.) A Mate X több alkalmazás egyidejű futtatására alkalmas rendszere 2480x1148 plusz 2480x892 képpontból alkotja meg a kijelzőre kerülő látványt.

A mindössze 5,4 mm-es fémvázban egy 4500 mAh akkumulátor teljesít szolgálatot, amely támogatja a cég 55W-s gyorstöltős adapterét. Utóbbival a Huawei ígérete szerint 30 perc alatt 85 százalékos töltöttségre lehet majd felhúzni a sok munkában megfáradt mobilt. A Mate X bekapcsolásával egyben a biztonsági ellenőrzés is letudható, mivel a készülék feloldásakor a beépített ujjlenyomatolvasónak köszönhetően a biometrikus azonosítás is elvégezhető.

A Huawei legdrágább terméke már csak 5G-képes változatban kerül a piacra, ami akár 4,6 gigabites sebességgel is tudja majd kapkodni az adatokat, feltéve persze, hogy kiépülnek és használatba kerülnek a legújabb generációs mobil hálózatok.

Az MWC bemutatón nagy volt az érdeklődés a készülék iránt, ám azt egyelőre nem nagyon adták az újságírók kezébe. A szabályt erősítő kivétel volt a CNET szerkesztője, aki arról számolt be, hogy bár a készülék nagy, meglepően könnyűnek tűnik. Roger Cheng szerint a két oldal nagyon szépen egymáshoz simul, bár kicsit mereven viselkedik a készülék a mozdulat során. A hátsó részen található szélesebb perem jól funkcionál természetes fogási felületként, ám az újságíró arra is figyelmeztet, hogy a Mate X-et nem egykezes használatra találták ki - ő például majdnem leejtette, amikor kísérletezett.

Néhány kérdőjel azért maradt

A Mate X kereskedelmi forgalomba kerülésének pontos időpontja egyelőre nem ismert, de valamikor nyáron várható a rekord drága mobil debütálása. Szintén kicsit homályos még, hogy milyen kamerarendszer áll majd a felhasználók rendelkezésére. A bemutató során három kamera volt a készülékben, ám a végső változat már négyet fog tartalmazni, de azt nem lehet még tudni, hogy ezek pontosan milyen specifikációval bírnak.

Konzumer tech

25 évre ítélték Sam Bankman-Friedet. Változott valami?

Csütörtökön megszületett az ítélet az FTX volt vezérigazgatójának ügyében: 57 éves korában szabadulhat.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.