A Facebook anyavállalata több változatban is nyilvánosan elérhetővé tette a Llama 2-t, amivel többek között a generatív MI-vel kapcsolatos fejlesztések demokratizálódását szeretnék elősegíteni.

Ingyenesen és nyilvánosan elérhetővé, letölthetővé tette saját fejlesztésű nagy nyelvi modelljének legújabb generációját a Meta. Ezek a modellek biztosítják azt, hogy a ChatGPT tavaly őszi megjelenésével népszerűvé vált generatív algoritmusok képesek legyenek koherens, értelmes szövegeket alkotni.

A vállalat keddi tájékoztása szerint a Llama 2 nem csupán kutatási, hanem kereskedelmi célból is szabadon felhasználható. Az előre betanított és finomhangolt szövegalapú MI-modellekből álló készlet három különböző méretben (7, 13 és 70 milliárd paraméter) is használható az adott igényeknek megfelelően.

A Meta bejelentésének sarkalatos részét képezi a Microsofttal kötött együttműködés is, amelynek köszönhetően a modell elérhető és használható Redmond felhős infrastruktúráján, illetve ugyancsak optimalizálták windowsos környezetre. (Mindez abból a szempontból pikáns, hogy a Microsoft nagyon szorosra fonta kapcsolatát a ChatGPT-vel berobbanó OpenAI-jal.) A cloudos felhasználás egyébként nem korlátozódik az Azure AI-ra, a Llama 2 az AWS felhőplatformján és más szolgáltatóknál is elérhető lesz.

Rendkívül nyitottak

A keddi bejelentés kapcsán a Meta vezérigazgatója a nyílt megközelítés fontosságát hangsúlyozta a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatások, fejlesztések kapcsán. Mark Zuckerberg szerint abból, hogy MI-modellek széles körben elérhetővé válnak, mindenki profitálni fog. Például egy ingyenes, nyílt nagy nyelvi modell biztonságosabb, mivel azon több kutató és fejlesztő végezhet stresszteszteket, találhat problémákat és oldhat meg hamarabb problémákat a külön, elzártan fejlesztett megoldásokkal összehasonlítva.

A Llama 2 gyakorlati alkalmazását nagyban segítheti, hogy a Qualcomm mérnökei már most is azon dolgoznak, hogy a gyártó jövőre megjelenő csipjei már kifejezetten támogassák a nagy nyelvi modellhez kötődő feladatokat. A csipgyártó közleménye szerint mindez elősegíti többek között Llama 2-n alapuló intelligens virtuális asszisztensek, üzleti alkalmazások, tartalomkészítő eszközök és szórakoztató megoldások léterhozását, amelyek ráadásul hálózat és internetkapcsolat nélkül is használhatóak maradnak.

Cloud & big data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.