Tavaly közel 7 százalékkal nőtt a tranzakciók volumene a technológiai, média és telekommunikációs szektorban – állítja a BDO kutatása.

Az éles verseny és az innovációk iránti erős piaci igény már tavaly éreztette a hatását TMT szektorban (technológia, média, telekommunikáció) zajló felvásárlásoknál – áll az amerikai BDO pénzügyi tanácsadó cég legfrissebb globális jelentésében. Míg a technológiai területen elsősorban a Big Data, a hordható technológia, a kiberbiztonság és a felhőalapú működés, a média területén a digitális reklám, a közösségi média és a streaming technológia, a telekommunikációban pedig a triple play szolgáltatások, a hálózatoptimalizálás és a méretgazdaságosság elérésének igénye voltak a felvásárlások fő mozgatórugói.

A felvásárlási kedv növekedése több évnyi recesszió után következett be: a felvásárlások globális volumene közel 7 százalékkal haladta meg a 2012-ben mért szintet. Különösen 2013 második félévében nőtt a cégek felvásárlási aktivitása.

A legkapósabbak a technológiai cégek

A tranzakciók zömét – 64 százalék – a technológiai cégek felvásárlása tette ki. A legnépszerűbb célpontok a szoftverfejlesztő, valamint az internet és e-kereskedelem területén mozgó cégek voltak. A média területén működő cégek felvásárlása adta a tranzakciók 20 százalékát, itt főleg a reklám- és kiadócégek, valamint tévétársaságok iránt nőtt meg az érdeklődés. A felvásárlások 16 százaléka a telekommunikációs területen következett be, ahol a felvásárlók főként a mobileszközökkel és –hálózatokkal foglalkozó cégekre hajtottak.


A jelentés szerint a világ igazán tavaly ismerte fel a big data jelentőségét, amelynek egyik fő haszonélvezője a reklámpiac lehet. Az IBM 2012-es becslése szerint a világ összes adatállományának 90 százaléka az előző két évben keletkezett, és minden egyes nap 2,5 trillió bájtnyi új adat jön létre. Ennek függvényében nem meglepő, hogy hogy 2013-ban negyven big data elemzéssel foglalkozó cégek vásároltak fel. Így került az Oracle tulajdonába például a BlitzerMobile, vagy a CSC tulajdonába az Infochimps.

A BDO ebben az évben egyébként exponenciális növekedést vár ezen a területen. Ezt elsősorban arra alapozzák, hogy a piackutató cégek, köztük az IDC és az IIA (The International Institute of Analytics), azt jósolják, hogy ez terület hatszor olyan sebességgel fog nőni (http://www.forbes.com/sites/gilpress/2013/12/12/16-1-billion-big-data-market-2014-predictions-from-idc-and-iia/), mint a teljes IT szektor.

A hordozható technológia óriási lehetőségei

A hordható technológia területén is elképesztő lehetőségeket lát a BDO. Ezen a területen az innováció – a fitness analitikától az okos szemüvegek és órákon át a készpénz nélküli vásárlást lehetővé tevő RFID karkötőkig – egy sor újszerű alkalmazás jelenik meg. Ez a szegmens öt év alatt várhatóan 13-14 szeresére bővül majd, ami szintén jelentős felvásárlási hullámot generálhat a következő időszakban – jósolja a BDO jelentése.

Ezek a megoldások azonban növelik az internetes aktivitást is, aminek következtében digitális sebezhetőség is növekszik. Ez hajtja például a kiberbiztonsággal foglalkozó cégek iránt kereletet. Ezen a területen 42 jelentősebb tranzakciót talált a BDO.

Kedvelt célpontnak számítottak a felhő megoldásokat fejlesztő cégek, ezen a területen több mint 90 tranzakcióra került sor világszerte, és az aktivitás 2014-ben várhatóan tovább erősödik majd.

Jó üzlet az online marketing

A reklámpiac főként az online marketing területén nőtt látványosan 2013-ban. A nagy médiacégek felvásárlásai is ezt követték le: főleg az ezen a területen mozgó start-up vállalatokat vettek meg. Jól példázza ezt a Publicis Groupe, amely miután az OmnicomGrouppal egyesült, további tizenöt felvásárlást hajtott végre az év során. 2014-ben főként a mobileszközökre koncentráló alkalmazásokkal kapcsolatos felvásárlások számának növekedésére lehet számítani.

Kapósak voltak a viselkedéselemző szoftvereket fejlesztő cégek is, melyek a közösségi oldalak adatainak feldolgozására specializálódtak, például a lájkokat nyomon követő és elemző alkalmazásokat vagy keresőoptimalizáló eszközöket fejlesztettek. Ezen a területen 35 felvásárlást talált a BDO. A stream televíziózás kapcsán pedig a személyre szabott, a személyes preferenciákról, netezési szokásokról, közösségi oldalakon elhelyezett posztok jellegéről adatokat elemző megoldások iránt érdeklődtek a felvásárlók. Itt több mint 20 tranzakció történt tavaly.


Az automatizált, összetett csatornákat (e-mail, közösségi oldalak, online banner, direct mail stb.) igénybe vevő marketingszoftverek piaca a következő négy évben várhatóan átlagosan évi 23 százalékkal nő majd. A nagy reklámcégek éppen ezért várhatóan jelentős összegeket fordítanak majd az ilyen alkalmazások fejlesztő cégek felvásárlására.

Hálózatkonszolidáció és triple play

A telekommunikációs piacot az erős verseny, az alternatív alkalmazások elterjedése, valamint a folyamatos hálózatfejlesztési kényszer miatt csökkenő profittermelő képesség hajtja. Itt elsősorban a piaci konszolidációt segítő felvásárlásokat figyelt meg a BDO elemzése. A tanulmány szerint tavaly világszerte 50 ilyen tranzakció zajlott le, köztük például Verizon–Vodafone vagy GTS CE – Deutsche Telekom üzlet.

Ebben a szektorban a konszolidációs igény rendszerint az országhatárokon is átnyúlik. Ezt elsősorban a triple play (telefon, internet és TV) megoldások területén zajló verseny, illetve a különböző adatátviteli technológiákat ötvöző hatékony hálózatok kiépítésének igénye hajtja. A tendencia várhatóan 2014-ben is fennmarad majd – állítja a BDO tanulmánya.

Mobilitás

Emberként még iskolába se járhatna, de 200 millió telefonnál jár a kínai brand

A Realme illusztris társaságba került a mérföldkő gyors elérésével. A teljesítmény értékét tovább növeli, hogy a forgalom nagy része Kínán kívül realizálódik.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.