Mától a külön díjért igénybe vehető biztonsági frissítések sem jönnek többé. A továbblépés vagy a Windows 10 rendszer, vagy új Windows 11-es eszközök beszerzésével lehetséges.
Hirdetés
 

A Microsoft 2020 januárjában adta ki utolsó frissítőcsomagját a 2009-ben megjelent Windows 7-hez, amivel formálisan is megszűnt az operációs rendszer támogatása. A vállalati ügyfelek azonban idén januárig haladékot kaphattak a kiterjesztett biztonsági támogatást (ESU – Extended Security Updates) formájában, ami funkcióbővítéssel már nem járt, de a biztonsági réseket továbbra is befoltozták rajta keresztül. Az ESU költséges szolgáltatás, amelyre nem vezető igénybe mennyiségi licencelés, díja pedig évente dupálzódott: egyetlen Windows 7 Enterprise változat ESU-támogatása összességében 175 dollárba, egy Windows 7 Pro változaté pedig annál is többe, 350 dollárba került a vállalkozásoknak.

A Windows 7 Professional és Enterprise kiadásai mától azonban már a kiterjesztett biztonsági frissítéseket sem kapják meg, mint ahogy a 2013-ban piacra került Windows 8.1 is most ért életciklusa végére. Ahogy azt a gyártó is hangsúlyozza, a legtöbb Windows 7-es eszköz nem felel meg a Windows 11-re való frissítés hardveres követelményeinek. Ezek frissíthetők ugyan Windows 10-re a szoftver teljes verziójának megvásárlásával, de a Microsoft felhívja rá az ügyfelek figyelmét, hogy 2025. október 14-én a Windows 10 támogatása is véget ér – vagyis eseteként jobb megoldás lehet az eszközök cseréje.

A BleepingComputer mindezzel kapcsolatban a Statcounter globális adatait idézi, melyek szerint jelenleg a Windows 7 még mindig az összes windowsos gép több mint 11 százalékán fut világszerte, míg a Windows 8.1 részesedése 2,59 százalékos. Ez annak ellenére is így van, hogy más gyártók már korábban megszüntették a támogatást: az Nvidia például 2021 októbere óta nem biztosít Windows 7 és Windows 8.1 illesztőprogramokat. A Microsoft Edge böngésző jövő héten megjelenő 109-es verziója egyébként szintén az utolsó lesz, amelyik a Windows Server 2008 R2, Windows Server 2012 és Windows Server 2012 R2 rendszerek mellett még Windows 7- és Windows 8/8.1-támogatással érkezik. A Google pedig tavaly ősszel közölte, hogy valószínűleg ott is lezárul a támogatás a Chrome februárban érkező 110-es kiadásával.

Biztonság

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.