Mi a hosting? Nyilván mindenki tudja. Ahogy magától értődően dobálózunk olyan szavakkal is, mint cloud, adatközpont, webszerver, elosztott rendszer, mint egykor a homokozóban a pöttyössel – amellyel kapcsolatban fel sem merült, hogy lehetne nem pöttyös is...

De éppen ezért érdemes felidézni a fogalom (majdnem) pontos definícióját. Általánosan hostingnak nevezünk minden olyan szolgáltatást, amely tárolási és számítási erőforrásokat biztosít magánszemélyeknek vagy szervezetnek, hogy azokon webhely(ek)et és más szolgáltatásokat futtathassanak. A legáltalánosabb definíció nem beszél arról, hogy a szolgáltatás igénybe vevője milyen módon éri el az erőforrásokat, de ma már szinte minden esetben IP-alapú, lényegében webes szolgáltatással azonosítjuk a hostingot.

És hogy miért? Összeraktunk egy rövid hostingtörténelmet, amiből talán erre is fény derül.

Több mint fél évszázada kezdődött

Voltaképpen minden az ARPANET (Advanced Research Projects Agency Network) 1969-es elindulásával kezdődött. Az eredendően katonai célú fejlesztés egy új digitális világ, az internet néven emlegetett globális hálózat alapja lett. A több mint fél évszázada elindult, először egyetemeket összekapcsoló projekttől azonban hosszú út vezetett a ma ismert webalapú internetig.

Már 1971-ben megszületett az e-mail, amely biztosította, hogy adott hálózat bármely csatlakoztatott végpontjai (munkaállomása) között lehessen információt cserélni. (Az első ilyen rendszert a 2016-ban, 75 éves korában elhunyt Raymond Samuel Tomlinson hozta létre az ARPANET-en.) A TCP/IP protokollt (Transmission Control Protocol/Internet Protocol) azonban csak 1983-ban fogadta el az ARPANET, és mind a mai napig az határozza meg, hogyan kell a küldendő adatokat kis csomagokra bontani, elküldeni, továbbítani és fogadni. Ebben az évben vezették be a mai ismert internet másik fontos alapelemét, a Domain Name Systemet is, amelynek hatására a számokból álló IP-címeket leválthatták a ma ismert doménnevek (ekkor határozták meg a hét felső szintű tartománynevet is: .com, .net, .org, .int, .mil, .gov, .edu).

De még mindig hiányzott valami nagyon fontos, a World Wide Web, azaz a www. Erre újabb nyolc évet kellett várni. Tim Berners-Lee 1980-ban kezdett dolgozni Svájcban a CERN-nél. Munkáját megkönnyítendő kitalált magának egy olyan adatbázist, amelyben az embereket és információkat hiperhivatkozásokkal kapcsolta össze. 1989-ben azt javasolta, hogy legyen ebből egy globális hálózat, hogy a fizikusok a világ minden tájáról könnyebben megtalálhassák a számukra fontos információkat: ez lett a World Wide Web. Berners-Lee 1990 végére kidolgozta az adatcsere-protokollt, a HTTP-t (HyperText Transfer Protocol), majd a szövegek és képek megjelenítésének módját, a HTML-t (HyperText Markup Language) is.

A monetizáció fontossága

Arra, hogy erre bizniszt is lehet építeni, voltaképpen egy véletlen vezette rá a piaci szereplőket. Sokáig bárki ingyen juthatott doménnévhez. Ám egyre többen jelentkeztek be saját doménre, ezért az NSF (National Science Foundation), amely a regisztrációt világszinten kezelte, felbérelte a feladatra a Network Solutionst, amely magánvállalkozásként 1995-től már 100 dollárt kért a kétéves regisztrációért.

Innentől egyenes út vezetett a nagy internetboomig (majd az ezredfordulón a dotcom lufi kipukkanásáig, amikor internetes vállalatok sora ment csődbe egyik napról a másikra). Elkészült 1994-ben az adatátvitel biztonságáért felelős SSL protokoll (majd öt év múlva leváltotta a TLS, a Transport Layer Security). Lényegében minden készen állt arra, hogy az internet egyéni felhasználók és vállalatok számára egyaránt szolgáltatási platformmá váljon.

Az első ún. hosting szolgáltató is 1994-ben jelent meg: a GeoCities pillanatok alatt több millió felhasználót gyűjtött (amikor 1999-ben megvásárolta a Yahoo!, a világ öt legnépszerűbb webhelye között tartották számon). A cég annak köszönhette sikerét, hogy olyan rendszert kínált, amelyben bárki létrehozhatta saját weboldalát. Azaz egyfajta kezdetleges webhostingot kínált sablonokkal, technikai háttérrel, tárhellyel együtt. Nyomán gombamód szaporodtak a tárhelyszolgáltatások, melyek saját viszonyaikra adaptálták, bővítették a GeoCities üzleti modelljét (nagyobb tárhelyet, több szolgáltatást stb. kínáltak). Az akkori kor pionírjai közül ma már kevesek nevével találkozhatunk. Ilyen pl. 1997-ben alapított GoDaddy, amely ma a világ egyik legnagyobb doménregisztrátora és egyben webtárhely-szolgáltatója. Bővült a web tartalmi oldala is, új műfaj született: a blog. A divat kiszolgálására 1999-ben indult el a Blogger, amit legtöbben már a Google blogplatformjaként ismertek meg (a keresőcég 2004-ben vásárolta fel).

De az igazi forradalmat az Amazon felhőszolgáltatása, az Amazon Web Services 2004-es elindulása hozta. Bár az AWS nem az első szolgáltató, amely a 2000-es évek elején cloud computing jellegű szolgáltatást kínált, mégis Jeff Bezos cége mutatta meg a vállalati világnak, hogy milyen szabadságot biztosít skálázhatóság és elasztikusság terén a felhőszolgáltatások széles skálája az infrastruktúrától a szoftverszolgáltatásokig. Például azt, hogy az internet révén bárhonnan és bármikor elérhető adatok vagy az átmeneti csúcsterheléseket könnyedén kiszolgáló infrastruktúra milyen lehetőségeket biztosít az üzleti életben. Ez a modell világította meg a hostingszolgáltatások előnyét is, ami a szerver-, tároló- stb. üzemeltetés terhének egy részét vagy egészét leveszi a vállalat belső IT-jának a válláról. Emellett kisebb szervezeteknek is nagyvállalati adatközponti infrastruktúrához juthatnak.

A hosting és felhő

Na de mi a különbség hosting és a felhő között – lehetne feltenni a kérdést? Bár a fizikai alapokat nézve (speciális adatközpontok, tárolók, szerverek, aktív-passzív hálózati elemek stb.) szinte semmi, logikájukban és céljukban van néhány jól megfogható különbség, melyet összeállításunk következő fejezetében részletezünk.

Ez a cikk független szerkesztőségi tartalom, mely a vshosting támogatásával készült. Részletek »