Míg az EU-ban jellemzően emelkedik a nők aránya a STEM (science, technology, engineering, mathematics) területeken, különösen a kutatás-fejlesztésben, Magyarországon épp ellenkező a tendencia. Erről Paksi Veronika szociológus, a Nők a Tudományban Egyesület elnökségi tagja beszélt azon a minikonferencián, amelynek alkalmával az Egyenlítő Alapítvány egy friss kutatását mutatta be.

Az Inspira Visionary Research által elvégzett kutatás átfogó képet próbál rajzolni a STEM szakmákban a nők lehetőségeiről Magyarországon. És hogy miért fontos ez? Két magyarázat is érkezett rá a konferencián. Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem közelmúltban távozott vezérigazgatója arról beszélt, hogy több ember kell a STEM területre, férfiak és nők egyaránt – de azért lenne érdemes a nők arányát növelni, hogy a világ ne egyneműre legyen tervezve. Charaf Hassan, a BME VIK dékánja pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy könnyelműség lenne, ha a szakma lemondana a női tehetségekről: mint mondta, a Villamosmérnöki és Informatikai karon TDK dolgozatok benyújtók között általában csak 15 százalék a lányok aránya, miközben a díjazottak között már 30 százalékos.

Számok is mutatják, mi a probléma

Mint az két kutatásvezető, Géczi Tamás és Fényes Csongor elmondták, bár a fókuszcsoportos, a mélyinterjús és a 800 fős kérdőíves minta egyaránt női hangsúlyú volt, férfiakat is kérdeztek, hogy megjelenjenek a különböző szempontoknál a nemek közötti különbségek. Kérdeztek egyetemistákat, STEM területen dolgozókat és pályaelhagyókat egyaránt. A kérdőív lényegében lekövetett egy jellemző karrierutat a pályaválasztástól a munkahely-választáson át az előremeneteli lehetőségekig.

A pályaválasztás kapcsán egyértelműen kiderült, hogy a család szerepe a legfontosabb a pályaválasztásban. A megkérdezettek 54 százaléka válaszolta, hogy a szülők döntő szerepet játszottak benne. A női válaszadók 11 százaléka számolt be olyan élményről, hogy valaki (szülő, tanár, ismerős stb.) megpróbálta lebeszélni a természettudományos pályáról. Itt is a szülők szerepe a legnagyobb, tíz esetben négyszer a szülők voltak a "lebeszélők". (Persze hogy pontosan milyen arányban sikeresek ezek a lebeszélések, a kutatásból nem derül ki, hiszen a kutatási minta a STEM szakos hallgatókra és végzettekre korlátozódott.)

A férfi válaszadók általában korábban döntöttek (23 százalékuk már az általános iskolában), míg a a nők körében a választás elhúzódik, sokkal diverzebben gondolkodnak, és jobban körüljárják a lehetőségeiket. A válaszok azt mutatják, hogy azok a nők, akik végül bekerülnek a felsőoktatásba, jellemzően támogatónak értékelik a többségében fiúkból álló hallgatói közeget, sőt pozitív megkülönböztetésről számoltak be.

Ez alapvetően igaz a tanári karra is. A teljes minta 82 százaléka ítélte ilyennek (nagyon támogató: 39 százalék; inkább támogató: 43 százalék) az általános tanári attitűdöt. A vidéki egyetemeken azonban átlagosan rosszabb a helyzet: az ott tanuló vagy diplomát szerzett válaszadók közül csak 20 százalék vélte nagyon, 39 százalék inkább támogatónak a tanárok női hallgatókkal szembeni viselkedését.

A diszkriminációs jelenségek jellemzően csak implicit módon jelennek meg (szavak szintjén, kiosztott feladatokban stb.), és a vidéki egyetemeken markánsabbak. Ez ellen nagyon kevesen szólalnak fel, a többség csak baráti körben ad hangot elégedetlenségének.

Pénz beszél

A nők körében különösen igaz, hogy munkahelyválasztás legfontosabb szempontja, hogy mennyit fizetnek (82 százalék). Minden más szempontot (karrierépítési lehetőség: 43 százalék, béren kívüli juttatás: 41 százalék, szakmai kihívások: 38 százalék, rugalmas munkaidő: 32 százalék) sokkal kevesebben említettek döntő tényezőként.

A munkahelyváltásnál azonban már kicsit más volt a sorrend: első helyre 25 százalékkal a vonzóbb munkakörülmények kerültek, igaz, a magasabb fizetés is csak 1 százalékkal maradt le ettől. Közel ugyanennyien az elismerés hiánya, ötödrészben pedig a túlterheltség, a sok túlóra miatt döntöttek a váltás mellett.

Az önbevalláson alapuló adatok szerint a STEM munkahelyeken a nők átlagosan heti 6 órával többet dolgoznak, mint a férfiak (39,4 óra vs. 33,9 óra). Pedig a többség (59 százalék) úgy ítéli meg, hogy munkahelyén teljes mértékben azonos a nők és a férfiak megítélése, csupán 30 százalék mondta azt, hogy nem minden esetben érvényesül ez. Budapesten ez az arány jobb (77 és 20 százalék), vidéken viszont rosszabb (45 és 38 százalék).

Hasonlók az arányok a karrierlehetőségek megítélésében is: a teljes minta 64 százaléka szerint azonosak az esélyek, 35 százalék szerint a nőknek küzdelmesebb a karrierépítés.