Azt követően, hogy a japán vállalat részesedést szerzett a kommunikációs platformban, jövőre induló integrációs lépéseket jelentett be.

Formális partnerséget jelentett be a Sony és a Discord, melynek részletei egyelőre nem teljesen világosak, de az biztos, hogy a japánok a jövőben sokkal szorosabbra akarják fűzni a kapcsolatot. A bejelentés annak fényében lesz igazán érdekes, hogy pár hete még nagyon úgy tűnt, hogy a rivális Microsoft teljes egészében megszerzi a videójátékos körökben közkedvelt kommunikációs rendszert.

Bevásárolták magukat

A Sony Interactive Entertainment blogján megjelent tájékoztatás szerint a játékosok egymás közti kapcsolattartását elősegítő közös munka már javában zajlik. A japán vállalatbirodalom játékkonzoláért felelős leányvállalat azt szeretné elérni, hogy a Discord és a PlayStation lehetőségeit egybegyúrva a felhasználók minél könnyebben tudjanak egymással beszélgetni, kapcsolatot és közösségeket építeni akár platformokon átívelő módon is.  

A Sony eltökéltségét mutatja, hogy a partnerségről szóló bejegyzésből kiderült, a cég kisebbségi tulajdonrészt szerzett a Discordban a legutóbbi tőkebevonási körben. Ennek nagyságrendjét nem közölte a vállalat, de azt lehet tudni, hogy a tavaly decemberben lebonyolított akció 100 millió dollárt mozgatott meg, ami közel 7 milliárdra értékelte a startupot.  

Mint ahogy egyelőre az sem világos, hogy a két fél közötti integráció pontosan milyen formában valósul meg. Annyi tudható mindössze, hogy a konkrét bevezetés valamikor 2022 elején várható. Hogy ez a PlayStation konzolokon használható dedikált Discord-alkalmazás lesz-e, vagy valami más típusú integráció, arról az elkövetkező hónapokban derülhetnek ki részletek.

Játékos kommunikáció

A több mint 140 millió havonta aktív felhasználóval bíró Discord "természetes szövetségese" lehet bármelyik játékiparban érdekelt szereplőnek, mivel a kommunikációs platform elsősorban a videójátékosok között örvend nagy népszerűségnek. Nem véletlen, hogy az Xbox konzoljai lévén szorosan érintett Microsoft is komolyan megkörnyékezte az alig több mint 5 évvel ezelőtt alapított vállalkozást. A több mint 10 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot azonban a sajtóértesülések alapján végül elutasította a Discord. A döntés hátterében az állhatott, hogy a cég kellően erősnek érzi magát ahhoz, hogy önállóan is fejlődni tudjon, miközben mindezzel egy esetleges tőzsdére lépés lehetőségét is nyitva hagyják.

Konzumer tech

A KPMG megíratta az MI-vel, hogy mi mindenre jó az MI – csak hibásan

Az mindenesetre kiderült, hogy a mesterséges intelligencia önfényezésben legalább annyira jó, mint a tanácsadók.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.