Jelenleg 750 unikornist tart számon a CBInsights listája. A legtöbb egyszarvú valamilyen internetes szolgáltatásban utazik.

Szemléletes infografikát közölt a CBInsights az unikornisokról, azaz az egymilliárd dolláros cégértéket elért startupokról. Az infografikából az is kiderül, milyen bizniszben látnak nagy fantáziát a befektetők. A cégek összértéke meghaladja a 2370 milliárd dollárt, így átlagosan cégenként 3,26 milliárdos érték jönne ki.

Az unikornissűrűség gyorsan nő. A jelenleg számon tartott 750 vállalat 63 százaléka 2019 óta érte el ezt a kiemelt státuszt. A növekedést a pandémia sem vetette vissza, idén februárban még csak 531 klubtag volt. Azóta az összérték is jelentősen gyarapodott: 610 milliárd dollárral.

A csúcs 140 milliárd

A világ legértékesebb magáncége a kínai ByteDance. A lap a vállalatot a mesterséges intelligencia kategóriában tartja nyilván annak ellenére, hogy legismertebb szolgáltatása a TikTok. Másik alapszolgáltatása, a Toutiao szorosabban kötődik az MI-hez. A több mint 120 millió felhasználót kiszolgáló tartalomterjesztési platformnak a sikerét ugyanis az adja, hogy fejlett gépi tanulási algoritmussal elemzik a felhasználók interakcióit, és ezzel támogatják az egyedi, személyre szabott tartalmak aggregálását. A ByteDance egyébként tavaly érte el a 140 milliárdos értékelést.

Az öt legértékesebb magánvállalat összértéke 394 milliárd dollár. A BytesDance-t két amerikai központú cég, a Stripe fizetési feldolgozó (értéke 95 milliárd dollár) és a NASA-nak már szállító SpaceX, Elon Musk űrcége (74 milliárd) követi. A negyedik a szintén kínai Didi Chuxing autómegosztó (62 milliárd). Ebbe az elit csapatban egyetlen európai fért be, a svéd központú Klarna, amely egy közelmúltbeli befektetésnek köszönhetően 45 milliárdos cégértékig jutott.

Ami az iparágakat illeti, úgy tűnik, a fintech cégek vonzzák leginkább a befektetőket. Az összes egyszarvú 17 százaléka (126 cég) ugyanis valamilyen alternatív pénzügyi szolgáltató. Ezt követik az internetes szoftverekre és szolgáltatásokra szakosodott vállalatok (16 százalék, 113 cég), majd az e-kereskedelmi cégek (12 százalék, 84 cég). Érdekes, hogy a mesterséges intelligencia csak a negyedik: az unikornisok 8 százalékának, 60 cégnek ez a fő profilja.

 
CB Insights: Unikornisok, 2021. július
Infogram


Ugyanakkor az egyes kategóriák cégei által felszívott tőke között nagyon nagy a különbség, amit jól mutat a kategóriák listavezetői közötti különbség. Míg az unikornisok számát tekintve csak negyedik mesterséges intelligencia kategória listavezetőjét, a ByteDance-t 140 milliárdra értékelik, a legnépesebb csapatot adó fintechek legértékesebbje, a Stripe már "csak" 95 milliárd dollárt, az internetes szoftvereket és szolgáltatásokat fejlesztő cégek listavezetője, a Canva grafikai kollaborációs platform pedig mindössze 15 milliárd dollárt ér. Eddig jutott a harmadik legnépesebb kategória, az e-kereskedelem legértékesebb vállalata, a kínai SHEIN divatplatform is.

A két legértékesebb vállalat, a ByteDance és a Stripe messze kiemelkedik a mezőnyből, és csupán a SpaceX közelít hozzájuk a 74 milliárdos értékelésével. Összesen 32 vállalat, a teljes lista 4 százaléka lépte át a 10 milliárd dolláros határt. Kereken egymilliárdra 185 céget értékeltek.

Továbbra is az USA vezet

Az unikornisok földrajzi megoszlását tekintve továbbra is az USA vezet, 51 százalékukat amerikai cégként tartják nyilván. Kína a második, minden ötödik cég székhelye van a távol-keleti országban. Európa egyébként nem áll rosszul, ha Törökországot és Izraelt is belevesszük, összesen 108 unikornissal büszkélkedhet a régió, ezek összértéke 300 milliárd dollár. Érdekes módon orosz cég nincs a listán. Egyéni versenyben a legsikeresebb az Egyesült Királyság, ahol az unikornisok 4 százaléka talált otthonra.

Piaci hírek

Jövőre most már tényleg jöhet a Google okosórája

A keresőóriás saját gyártású órájáról évek óta tartó pletykák idén felerősödtek. A legutóbbi értesülések alapján a projekt jól halad, és akár már 2022 tavaszán debütálhat a referenciaként funkcionáló eszköz.
 
Hirdetés

Viszlát, nyolcórás munkarend!

A járvány miatti kényszerű lezárások új alapokra helyezték a munka világát is, ami már nem lesz olyan, mint azelőtt.

A cloud computing fontos ígérete, hogy pontosan tervezhetővé teszi az IT költségeit. Akkor miért nem annyi hónap végén a számla, amennyit beterveztünk?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.