Meglepő eredményre jutott egy amerikai kutatás: sokkal gyorsabban reagál a munkaerőpiac a technológiai változásokra, mint korábban gondolták.

Az emberiség történelmét végigkísérik a kihaló szakmák. Ki tudja, hogy mi volt a betűmetsző? Vagy mit csinál a fényszedő? Mindegyik szakmát elsodorta a technikai fejlődés. Szóval nincs abban semmi új, amivel egyre gyakrabban riogatnak kutatók, tudósok, hogy a robotok lenyúlják az automatizálható munkakörök egy jelentős részét.

Van viszont egy új elem: a sebesség. Ma már a széles körű sztenderdizálás miatt akár egy nagyobb hatású cég stratégiaváltása is ellehetetlenítheti globálisan akár több százezer vagy millió ember addigi munkáját. Két közgazdász, John J. Horton a MIT-ről (Massachusetts Institute of Technology) és Prasanna Tambe (Pennsylvaniai Egyetem) közelebbről is megvizsgálta a folyamatot. Azt térképezték fel, hogy a technológiai tudás elavulására összességében hogyan reagál a munkaerőpiac egy szegmense, a programozók. (Tanulmányuk itt érhető el pdf-ben.)

Egy bejelentés – globális hatások

Tanulmányukban az Adobe Flash háttérbe szorulásának a munkaerőpiacra gyakorolt hatását vizsgálták. A folyamatot Steve Jobs, a legendás Apple-vezér indította el, amikor 2010-ben bejelentette: az Apple nem támogatja tovább eszközein az Adobe Flash-t. A technológia agóniája néhány év alatt lejátszódott. 2011-ben még a weboldalak közel 30 százaléka használt Adobe Flash-t, ma már viszont szinte teljesen eltűnt a Webről.

Hasonló témák a Manufacture IT-n is terítékre kerülnek

Ön már regisztrált?*

Időpont: 2019. szeptember 24.

Helyszín: La Vida Duna Rendezvényház, 1138 Budapest, Dunavirág u. 2

Részletes program és regisztrációs lehetőség: a konferencia honlapján

* A szervezők fenntartják annak lehetőségét, hogy a célcsoporton kívüli jelentkezők regisztrációs igényét visszautasítsák. A rendezvényre való belépés kizárólag a visszaigazolást követően lehetséges, helyszíni regisztrációra nincs mód.

De mi történt azokkal a fejlesztőkkel, akik sokszor ennél több időt – és nem kevés pénzt – fektettek abba, hogy Flash-szuperképességekre tegyenek szert? Egyáltalán mi történt a Flash-fejlesztői piaccal? Hát meglepő módon nem omlott össze egyik pillanatról a másikra.

Bár az Apple lépése után nagyon gyorsan csökkent a Flash-tudásra a kereslet, az ilyen munkákat vállalók óradíja alig változott, és a vállalatokat sem árasztották el munkanélküli Flash-fejlesztők önéletrajzai. A piac, konkrétan a Flash-munkások ugyanis meglepő gyorsasággal volt képes reagálni a szintén gyors változásra: az informatikusok ugyanis szinte egyik napról a másikra átálltak valamilyen más területre.

Tudományosabban fogalmazva: a Flash negatív keresleti sokkját gyorsan ellensúlyozták a kínálati válaszok. A Flash-szakemberek átmentek más területekre, a frissen piacra lépők pedig már nem is foglalkoztak az Adobe halódó technológiájával. A váltásra kényszerülők zöme ráadásul nem kihagyással – például egy átképző tanfolyam elvégzése után – lépett más területre, hanem azonnal, a gyakorlatban sajátítva el az új szakmához szükséges tudást.

Előrelátóan, de fokozatosan módosítottak

A két kutató a Flash-fejlesztőkkel készített interjúkból azt szűrte le, hogy a váltás az esetek többségében nem volt éles. Az előrelátó dolgozók már az első jelekre megkezdték a fokozatos pályamódosítást. Első lépésben olyan állásokra kezdtek pályázni, amelyek többé-kevésbé hasonló készségeket és tudást kívántak meg, mint a Flash-fejlesztés. Annak ellenére léptek, hogy többségük komoly energiákat, olykor nem kevés pénzt fektetett korábbi tudása megszerzésébe.

A fejlesztők egy része már Steve Jobs elhíresült bejelentése után kialakította azt a stratégiáját, hogy beszállt olyan projektekbe, melyektől új típusú készségek és tudás megszerzését remélte. Többségük a "learning-by-doing" módszert részesítette előnyben, Ezt hasznosabbnak gondolták, mint például a szakkönyvekből vagy tanfolyamokon történő tanulást. A két kutató szerint a szoftverfejlesztői fórumok hozzászólásaiból is ez a kép rajzolódik ki.

A váltás persze kockázatos is egyben: mi van, ha valaki rossz lóra tesz, és olyan irányba indul, ami hamarosan szintén elavult lesz. Horton és Tambe azt is megfigyelte, hogy a karrierváltók tudatosan próbálják csökkenteni ezt a kockázatot. A fejlesztők többsége ezért is figyeli élénken a kollégái különböző szakmai fórumokon megjelenő véleményeit, az iparág vezető személyiségeinek megnyilatkozásait, és azokat tudatosan-ösztönösen értékelve döntenek arról, hogy milyen irányba fejlesszék tudásukat.

Jön a bootcampek kora?

Az informatikai iparág elképesztő dinamikával bővül, és ennek következtében egyre több szakembert képes felszívni. Ugyanakkor a technológiai változás is nagyon gyors, ami egyre fontosabbá teszi a "learning-by-doing" tanulási metódust.

De akkor mi lesz a hagyományos oktatási rendszerrel? Tudja-e követni a változások sebességét? A Quarz szerint – amely összefoglalót közöl a kutatásról – fel fognak értékelődni a programozóiskolák és bootcampek, amelyek pár hét vagy hónap alatt ígérnek piacképes tudást. A korábban csak hasznos stratégiaként megfogalmazott élethosszig tartó tanulás ma már alapélmény, vélik oktatási szakemberek, akik szerint a jelenlegi helyzetben nagyjából nyolcévente kellene újra és újra beülni a képletes vagy valóságos iskolapadba, hogy új készségeket szerezzünk.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.