A K&H 2024 második féléves innovációs index kutatása szerint a megvalósult innovációs aktivitás 2024 második félévében jelentősen visszaesett a magyar vállalatok körében: a korábban tapasztalt folyamatos növekedéshez képest már egyértelmű lassulás figyelhető meg, különösen a kis- és középvállalkozások között. A legnagyobb visszaesés pedig éppen a digitális fejlesztések terén történt, miután kevesebben hajtottak végre jelentős informatikai fejlesztéseket. A vállalatok a vizsgált időszakban csupán 6 százaléka rendelkezett írott innovációs stratégiával, ami a 2021 óta kiadott innovációs indexek eddig mért legalacsonyabb aránya, és ami azt mutatja, hogy sok cég inkább eseti döntések, mintsem hosszú távú stratégia mentén végzi a fejlesztéseket.
A digitalizáció és azon belül a mesterséges intelligencia használatának visszaesésében a megkérdezett cégek kétharmada látja a gazdasági helyzet negatív hatásait, ami ugyancsak hároméves csúcsot jelent ebben a tekintetben, az innováció hajtóerejeként pedig szinte teljesen megszűnt a terjeszkedés és a jobb ügyfélkiszolgálás szerepe – olvasható a K&H közleményében. Ebben kifejezetten meglepőnek nevezik, hogy a digitális átalakulást a megkérdezett cégeknek már több mint háromnegyed része vagy egyáltalán nem tartja fontosnak (48 százalék), vagy ha foglalkozik is vele, más feladatoknak nagyobb jelentőséget tulajdonít (30 százalék).
Magukat sem tekintik innovátornak
Az egy évvel korábban mért 50 százalékhoz képest már csak a vállalatok harmada, 35 százaléka hajtott végre digitális fejlesztéseket az elmúlt 2 évben, és a mesterséges intelligencia alkalmazásának aránya is visszaesett. A digitalizáció megtorpanása az eszközhasználaton túl az internethasználatban és az informatikai képzéseken való részvételben is megfigyelhető: utóbbiról szólva a K&H innovációs indexe kiemeli, hogy az eddigi legalacsonyabb szintre, 12 százalékra esett az informatikai képzésben részesülő alkalmazottak aránya is, miközben jelentősen emelkedett azon cégek aránya, amelyeknél az elmúlt két évben egyáltalán nem volt informatikai képzés.
A kutatás alapján negatív rekord, hogy a válaszadó cégek 38 százaléka egyáltalán nem tartja magát innovátornak, 6 százalékuk pedig egyenesen lemaradóként tekint magára. Ezzel párhuzamosan 17 százalékuk semmit, további 26 százalékuk pedig legfeljebb árbevételének ötvened részét fordította innovációra, így mélypontra zuhant a vállalatok innovációra fordított beruházási mutatója is. A megelőző másfél év alatt felére, 25 százalékra zsugorodott az olyan vállalkozások aránya, amelyek igénybe vennék a mesterséges intelligenciát valamilyen területen; itt különösen szembeszökő, hogy a kockázatelemzés és csalásfelismerés esetén alkalmazott MI aránya már csak 2 százalékos, szemben a két évvel korábbi 20 százalékkal.
A K&H 2024 második féléves innovációs indexe szerint lényegesebb céges MI-aktivitás a szövegek feldolgozása, a fordítás és a marketing területén tapasztalható, bár ez utóbbiak esetében is felére, 8 százalékosra csökkent az ilyesmiben utazó vállalatok aránya. A tavaly szeptember és október közötti adatgyűjtés során egyébként 360 darab, legalább 300 millió forintos éves árbevételű közepes és nagyvállalat innovációért felelős képviselőit kérdezték meg a már megvalósult és a tervezett fejlesztésektől, a digitális innovációról és a céges innovációs stratégiákról, azt vizsgálva, hogy milyen területeken tartják kulcsfontosságúnak versenyképességük fokozását.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak