Szoftveres megoldás született az esetek többségére, jelentette be az Apple.

Sikerült leszámolni a vállalat okostelefonjának akkujával kapcsolatos lemerülési problémák zömével, jelentette be az Apple. Közlésük szerint az iOS 10.2.1-es szoftveres frissítés az ilyen jellegű, iPhone 6S-t érintő felhasználói panaszok 70-80 százalékát megszünteti.

Ezért merül le gyorsan az Apple Watch
Az egyik leggyakrabban előkerülő kifogás az Apple Watch akkumulátorának teljesítményét érinti. A gyártó hivatalosan azt kommunikálta, hogy akár 18 órára is elegendő egyetlen töltés, a tapasztalatok ezzel szemben azt mutatják, hogy ennél sokkal rövidebb ideig tartható életben az első generációs okosóra egy töltéssel. És hogy miért? Cikkünkből kiderül!

Shutdowngate

Egy ideje már ismert, hogy minden látható ok nélkül hajlamosak bizonyos okostelefonok kikapcsolni, és ezzel megkeseríteni tulajdonosaik életét. A tavaly október óta kísértő, iPhone 6 és 6S modelleket érintő jelenség szoftveresen javítható volt, vagy legalábbis csökkenteni tudta jelentőségét a Steve Jobs alapította vállalat. Habár pontosan nem tudni, hogy a felhasználók mekkora arányát érintette a probléma, az Apple beszámolója szerint a teljes képet tekintve elenyésző a száma a nem várt lemerüléssel küszködők táborának.

Az iOS 10.2.1 már az összes, aktív iOS eszköz több mint felén fut, az elmúlt időszak frissítési kampányának köszönhetően. A vállalat beszámolója állítja, hogy az update telepítésével az iPhone 6S tulajdonosok által tapasztalt problémák száma 80 százalékkal esett; az iPhone 6 tulajok pedig nagyjából 70 százalékkal kevesebb váratlan leállással találkoztak azóta.

Emellett azt is kiemelte a vállalat, hogy kevésbé fájdalmassá tette a jelenséget, ha az mégis bekövetkezik. A legfrissebb mobil operációs rendszer anélkül is lehetővé teszi a készülékek újraindítását, hogy azokat hálózati töltőhöz kellene csatlakoztatni; korábban ugyanis még ezzel is vesződnie kellett az érintetteknek.

Az Apple leszögezte, hogy ezek a lefagyások nem jelentenek biztonsági problémát, ugyanakkor megértik, hogy kényelmetlenséget okoznak a felhasználók számára. Éppen ezért azt javasolta azoknak, akik továbbra is a fent ismertetettel analóg jelenséggel küzdenek, hogy vegyék fel a kapcsolatot a céggel. Az üzemidő kitolásáról pedig egy informatív cikket tett közzé.

Progériás akkumulátorok

Nem ez volt az egyetlen probléma, ami ezt a generációt érintette. A váratlan leállások számát redukáló iOS 10.2.1 frissítés független attól a tavaly decemberben kipattant esettől, mely szintén az akkuk kapcsán került reflektorfénybe. A vállalat akkori közleménye szerint egyes iPhone 6S készülékekbe gyártási hibás akkumulátorok kerültek. Kiderült, hogy bizonyos energiatároló telepek az összeszerelés során a szokottnál hosszabb ideig voltak kitéve a környezeti hőmérsékletnek.

Ennek eredményeként ezek az akkuk gyorsabban öregednek, mint a többi, ami szintén váratlan leállásokhoz vezetett néhány iPhone 6S esetében. A 2015 szeptembere és októbere között készített példányok egy részénél fedezték fel ezt a szoftveresen nem javítható hibát. Az Apple ezért azt kérte az érintettektől, hogy vigyék be okostelefonjaikat egy Apple Store-ba, ahol díjmentesen kicserélik a problémás akkumulátort.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.