A Pannon mobilszolgáltató Telenorra változtatja nevét - értesült piaci forrásokból az MTI. A vállalat egyelőre semmilyen módon nem kommentálta az értesülést.

A Pannon a norvég Telenor száz százalékos tulajdonában van, melynek kék színű logójára még 2006 elején cserélték le a korábbi piros-fehér-zöld, Pannon GSM feliratú emblémát. Az MTI meg nem erősített információi szerint most a társaság neve is Telenorra változik. A magyar távközlési piacon korábban is történt már névváltoztatás: 2004-ben a Westel vette fel a T-Mobile nevet, ami piaci információk szerint 2-4 milliárd forintjába került a vállalatnak.

A Pannon tavaly 73,4 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el, ami 3,6 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál. A társaság bevétele tavaly 177 milliárd forint volt, ami 11,3 milliárddal forintos éves csökkenést jelent. Magyarországon januárban 11 millió 834 ezer mobilelőfizetés volt, a teljes ügyfélszám alapján a Pannon a második helyen állt 34,68 százalékos piaci részesedésével. A vállalat mobilinternet-szolgáltatóként is a második: a januári 508 ezer hazai előfizetés 28,58 százaléka volt a Pannonnál.
 

Robotok támadása: már az autókereskedők sincsenek biztonságban

A hamarosan itthon is kapható kínai Chery modelljeit egyes szalonokban már hosszúhajú szőke nőt imitáló robotok próbálják rásózni az érdeklődőkre.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.