Valószínűleg az alapítók legvadabb álmaiban sem szerepeltek azok a számok, amelyeket a szállásfoglalási platformjáról ismert cég részvényei az első tőzsdei napjukon produkáltak.

Úgy tűnik, a befektetőket sem a világjárvány okozta óriási bizonytalanság és problémakör, sem az a tény nem tántorította el, hogy az Airbnb még "békeidőben" sem volt képes egyetlen évben sem tiszta nyereséget felmutatni. A vállalat papírjait tegnap úgy kapkodták szét, mintha az örök élet elixírjének recepjét birtokolná a cég.

Mi folyik ott, New Yorkban?

Szűk egy hónappal ezelőtt meglehetősen szkeptikusan számoltunk be arról, hogy az Airbnb az idei évben tapasztalt különleges nehézségek ellenére decemberben megpróbálkozik a tőzsdére lépéssel. Ehhez képest a héten a Nasdaqon debütáló cég számára nem is alakulhatott volna jobban az IPO.

Már a nyilvános részvénykibocsátást megelőző napokban is lehetett látni, hogy szó sincs befektetői óvatosságról. A részvények kibocsátáskorra tervezett ára folyamatosan emelkedett: a hónap elején még papíronként 50 dollárnál tartott az árazás, ami a hétfőre 60-ra kúszott fel, végül pedig 68 dolláros bevezetési árfolyam mellett dördült el a startpisztoly. Ez a szint is bőven túlszárnyalta a korábbi várakozásokat, ám az első nyílt kereskedési nap aztán csak tovább fűtötte a helyzetet.

Szerdán 146 dollár körül kezdték adni-venni a papírokat, ami nagyjából konstans árfolyam maradt zárásig. Az Airbnb részvényei végül 144,71-en tértek nyugovóra, azaz bőven megduplázódott az árfolyam. Az egyértelműen sikertörténetnek nevezhető IPO során a vállalat 3,5 milliárd dollárnyi friss tőkét tudott szerezni, egyben pedig megszerezte a legkomolyabb idei tőzsdei bevezetés címét is. A három alapító-tulajdonos vagyona ezzel rögtön a 10 milliárd dolláros kategóriába ugrott, amivel előkelő helyet váltanak a következő legazdagabb embereket felsoroló listán.

Maga az Airbnb a káprázatos tőzsdei belépővel áttörte a 100 milliárd dolláros cégértéket, és bőven lepipálja a sharing economy korábban tündöklő, mostanában inkább hanyatló bajnokát, az Ubert. Jól illusztrálja a befektetői bizalom kvázi határtalanságát, hogy az Airbnb jelenlegi értéke összemérhető a Facebook 2012-es tőzsdére lépésekor meglévő mutatójával.

Úgy volt, hogy nem is lesz

A 2008-ban alapított Airbnb online piacteret biztosít jellemzően magánszemélyeknek, ahol általában rövidebb időre adnak ki lakásokat, házakat (de manapság már akár egy egész szigetet is lehet bérelni). A koncepció igencsak bevált, és a cég komoly növekedésbe kezdett. 2016-ban például már 35 milliárd dollárra taksálták az üzletet. A szárnyalásnak aztán alaposan keresztbe tett az idén tavasszal világjárvánnyá terebélyesedő COVID-19.

A társaság foglalásai áprilisban 72 százalékkal zuhantak az előző év azonos időszakához képest. A kritikus helyzetre a cégnél masszív elbocsátásokkal és a prioritások újratervezésével reagáltak. A májusban hozott intézkedések idején úgy kalkuláltak, hogy a 2020-as év drámai visszaesést hoz majd: az első lezárt, illetve a második, éppen futó negyedév eredményei alapján az Airbnb forgalma több mint felével esik majd vissza az előző évi 4,8 milliárd dollárhoz képest. Ehhez képest azonban kellemes meglepetést hozott a nyári időszak. A harmadik negyedév forgalma már "csak" 20 százalékkal maradt el a 2019-es teljesítménytől.

Ebbe a fellendülésbe kapaszkodtak bele az alapítók, és döntöttek úgy, hogy a korábbra tervezett, majd tavasszal meghatározatlan időre elnapolt IPO-t mégis végigcsinálják még az idén. A hét történéseit látva elmondható, hogy a vezetőségnek sikerült eladnia a befektetőknek a fényes jövőről szóló álmokat. Hogy ezek az álmok aztán mikor válnak valósággá, vagy esetleg rémálommá, az már egy másik történet.

Piaci hírek

Honfitársaink meglehetősen magabiztosak MI-témában

Magyarországon ma már szinte mindenki halott a mesterséges intelligenciáról, ráadásul a társadalom jelentős része úgy gondolja, átfogó ismeretekkel rendelkezik a technológiáról – derül ki a Világgazdaság héten publikált kutatásából.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.