A vezérigazgató-helyettesi pozícióból lép előre, míg korábbi főnöke, Blénessy László a jövőben a 4iG Nyrt. igazgatósági tagjaként dolgozik.

Március elsejétől Papp-Gerlei Gyöngyvért nevezték ki az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatójává. A korábbi vezérigazgató, Blénessy László a jövőben a 4iG Nyrt. igazgatósági tagjaként a technológiai és digitalizációs területek stratégiai projektjeit támogatja. "Az új vezérigazgató kinevezését az indokolta, hogy a 4iG cégcsoportnál zajló transzformációs program keretében a tagvállalatok operatív irányítását is átalakítják" – olvasható a cég közleményében. (A transzformációhoz kötődő korábbi személycserékről itt írtunk.)

Papp-Gerlei Gyöngyvér a magyar telekommunikációs és médiaipar egyik meghatározó személyisége. 2019 óta dolgozik az Antenna Hungáriánál, kezdetben kereskedelmi igazgatóként, majd 2022 áprilisától vezérigazgató-helyettesként. Karrierje során fontos szerepet töltött be a szintén a 4iG Csoporthoz tartozó DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-nél, ahol megbízott ügyvezető igazgatóként dolgozott. Ebben a pozíciójában jelentős szerepet játszott a DIGI folyamatainak átalakításában a felvásárlást követően.

Pályafutása során 15 évet töltött az Invitel Távközlési Zrt.-nél, illetve jogelődeinél, valamint dolgozott a Canon Hungária Kft.-nél is, ahol a magyarországi értékesítési csapatot vezette. Karrierje során jelentős tapasztalatokat szerzett reorganizációs és cégtranszformációs területeken is.

(Kép: 4iG)

Közösség & HR

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.