A kontinensen forgalomba kerülő személygépkocsik közül 2014-ben már nem kaphat ötcsillagos biztonsági besorolást az, amelyikben nincs számítógépes vészfékező rendszer.
Hirdetés
 
Bár a cím bemondása után magától vezető autók annak ellenére messze vannak a gyakorlati megvalósulástól, hogy a Google legutóbb már közútra engedte ilyen irányú próbálkozását, apró lépésekkel közeledünk a sci-fik világához. Ehhez egy apró lépés lehet az az európai döntés, miszerint 2014-től már csak olyan autó kaphatja meg a legjobb biztonsági minősítést, amelyik rendelkezik önműködő vészfékező rendszerrel.



A gép jobban tudja  A kontinensen forgalomba hozott járművek balesetbiztonsági besorolásáért felelős szervezet bejelentésével az autógyártókat próbálják ösztönözni az előremutató technológia még gyorsabb adaptálására. Az angol kezdőbetűk alapján AEB-nek (autonomous emergency braking) nevezett rendszer radar, lézer vagy kamera segítségével térképezi fel a jármű előtti szakaszt, és amennyiben a sebesség és a távolság alapján ütközéssel veszélyeztető szituációt érzékel, automatikusan fékezni kezd.

A Google említett speciális autói is hasonló elv alapján működnek: a tetőre és a hűtőrácsra szerelt radarok segítségével érzékelik a többi járművet, gyalogost vagy forgalmi akadályt. Ezek körül egy virtuális pufferzónát jelölnek ki, amelyet a bemutatók szerint legalább ugyanolyan hatékonyan elkerülnek, mint az emberek, bár biztonságos és szabályos haladásuk miatt sokkal gyakrabban dudálnak rájuk, mint az emberi sofőrökre. A gép figyelmét ráadásul semmi sem tereli el: ahol az élő sofőrök elbámészkodnak, a robot autók ott is csak poligonokat látnak. 

Életmentő ötlet ■ A közlekedésbiztonsági szervezet, az Euro NCAP főtitkára a bejelentés kapcsán több statisztikát is említett, amelyek szükségessé teszik a fejlesztések erősebb ösztönzését. Öt jelenleg forgalomba kerülő autó közül mindössze egyben van AEB, miközben a gyártók kétharmada nem is rendelkezik kínálatában ilyen kocsival. Egy nemrégiben készített tanulmány szerint az automatikus, számítógépes rendszerek a balesetek 27 százalékát képesek lennének megelőzni. Az európai szakértők szerint 2020-ra ezek a megoldások a halálos balesetek felét meg tudják majd akadályozni.

Az NCAP vezetője azt is kiemelte, hogy a legnagyobb erővel természetesen egy EU-s, kötelező érvényű hatósági szabályozás hatna, amely egész egyszerűen nem engedne forgalomba helyezni AEB nélküli autót. Ennek azonban talán sem gazdasági, sem technológiai feltétei nem feltétlenül adottak jelenleg. Ettől függetlenül az autonóm járművek fejlesztése javában zajlik nem csupán a Google-nél, hanem olyan tradicionális autógyártóknál is, mint például a General Motors, a Ford, a Mercedes-Benz, a Volkswagen, az Audi, a BMW, a Volvo vagy a Cadillac.

Forgalomba engedték a Google sofőr nélküli autóját
Átveszik az irányítást az intelligens eszközök
 

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.