Az előzetes adatok alapján az Apple és a Samsung növekvő szállításai kellettek ahhoz, hogy a mobiltelefonos szektor pozitívban zárja 2025-öt.
Hirdetés
 

Nem volt éppen könnyű év a tavalyi, ennek ellenére az okostelefonos szegmens meglehetősen ellenállónak bizonyult. Az IDC héten kiadott gyorsjelentése alapján a piac szereplői összesen 1,26 milliárd készüléket szállítottak le 2025-ben, ami 1,9 százalékkal meghaladja a tavalyelőtti szintet.

Az amerikai piackutató szerint a szektor pozitívban tartása elsősorban a két legnagyobb szereplő, az Apple és a Samsung jó teljesítményén múlt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tarifaháborúval, alkatrészhiánnyal és általános gazdasági bizonytalansággal nyomasztott világban azok a szereplők tudtak boldogulni, amelyek kínálatában jelentős arányt képviselnek a prémium modellek.  

 

 

Az Apple esetében a múlt szeptemberben bemutatkozó 17-es széria nagyon jó fogadtatásra talált a vásárlók körében. A Counterpoint adatai szerint az USA-ban például a premiert követő első négy hét 12 százalékkal több forgalmat hozott, mint ugyanezen periódus alatt az iPhone 16 család. Kínában ugyanez az előny 18 százalék lett – még úgy is, hogy a legérdekesebb új modell, a szupervékony Air nem is került a boltok polcára.

A Samsung ugyan a szokásoknak megfelelően számszerűen alulmaradt almás riválisával szemben az év utolsó negyedévében, ám éves összevetésben így is a dél-koreaiak tudtak erőteljesebben nőni, aminek köszönhetően összességében a jelenlegi ezüstérmes forgalma megközelítette az IDC-nél immár három éve vezető Apple 2025-ös teljesítményét. Ehhez elsősorban a hajtogatható Galaxy Z Fold 7 és a megfizethető, MI-kompatibilis Galaxy A-sorozatú eszközök impreszív eladásai járultak hozzá.

Nehéz lesz megismételni

Ami az idei évet illeti, a kilátások nem túl rózsásak. Az erőltetett MI-adatközponti fejlesztések miatt súlyosbodni fog a már 2025 végén is érezhető memóriahiány, ami több oldalról is nyomás alá helyezi az okostelefonos szegmenst. Egyrészt nehéz lesz megfelelő mennyiségű és minőségű alkatrészhez jutni, másrészt amit sikerül lekötni, az is jelentősen többe kerül majd, mint akár csak néhány hónappal ezelőtt.

Ennek fényében az IDC 2026-ra visszaesést vár az okostelefonos szállításokban. Ennek mértéke nagyban függ attól, hogy milyen sokáig tart és milyen súlyos mértéket ölt majd az alkatrészhiány.

Konzumer tech

A Microsoft szerint Kína áll nyerésre az MI-versenyben

A szoftvergyártó kezdi felismerni: nem a legjobb, hanem a leggyorsabban terjedő megoldások a nyerők. És ezen a pályán egyelőre Kína a jobb.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.