A Mozilla ígérete szerint még sosem láthattuk ennyire simán működőnek a böngészőt.

Régóta várt verziót tett közzé a Mozilla Foundation. A Firefox 57 nagy változásokat hoz a böngészőt használók életébe. A Quantum névre keresztelt browserre komoly feladat hárul: újra meg kellene erősítenie a szoftver évek óta folyamatosan olvadó piaci pozícióját.

Erősebb, letisztultabb

A bétaváltozat elhagyásával immár bárki megtekintheti, hogyan képzeli el az alapítvány a böngészés jövőjét. Alaposan átdolgozták az alkalmazást, ennek köszönhetően a korábbiakhoz képest kétszer gyorsabb lett. És ez nem pusztán bűvészkedés a számokkal, az első visszajelzések alapján érezhető a változás: még számos megnyitott böngészőfül esetén sem romlik a teljesítmény. A fejlesztő állítása szerint ez annak köszönhető, hogy a "rivális termékhez" képest 30 százalékkal kevesebb memóriát fogyaszt a szoftver.

Egy gyors videótesztet is összedobtak annak érzékeltetésére, milyen tempót diktál a Firefox Quantum. Az ebben látottak alapján számos Google-szolgáltatás megnyitását gyorsabban végzi a böngésző, mint a Chrome, igaz, azért nem mindenben sikerült lepipálni az amerikai keresőóriás saját fejlesztésű szoftverét:
 


Az eredmények eléréséhez újra kellett írni a böngészőmotort, melyet kifejezetten erre a célra hozott létre a Mozilla kutatócsapata. Az új motor alkalmazásával nem csak a teljesítmény, hanem a megjelenés minősége is javult. Letisztultabb, egyszerűbb felület tárul azok szeme elé, akik bizalmat szavaznak az új Firefoxnak.

A Windowsra, Macre és Linuxra egyaránt letölthető alkalmazás bővíthetőségére is figyelt a Mozilla. Ennek köszönhetően az augusztusi, kifejezetten fejlesztőknek szánt developer edition megjelenése óta már több mint 700-an tettek hozzá az eredeti kódhoz, köztük 80-nál is többen teljesen önkéntes alapon vettek részt ebben a folyamatban.

Új funkciók sora

A Firefox Quantummal debütál az úgynevezett Quantum Flow, ami tucatnyi, teljesítménykorlátozó hibát iktat ki. A Quantum CSS (Stylo) a website-ok formázását gyorsítja fel. A Photon pedig annak az új felületnek a neve, ami eltünteti a böngésző megszokott lekerekített füleit és a címsorban elérhetővé tesz egy "page action" menüt, az oldallal kapcsolatos tevékenységek egy helyre gyűjtése végett.

Végre debütál a Mozilla által megszerzett Pocket könyvjelzőszolgáltatás, amely nem csupán a felhasználó kedvenc oldalait gyűjti, hanem azok alapján új, érdekesnek vélt webhelyeket is ajánl. A felhasználók életét segíti az a képernyőmentésre használható eszköz, amivel könnyen megoszthatók az internetező által látottak levélben vagy Twitteren keresztül. A lista még közel sem ért véget; annyi minden változott, hogy a Mozilla még a Firefox logóját is áttervezte, ami így letisztultabbá vált.

Figyelmet fordítottak a magánszféra tiszteletben tartására is. Alapértelmezettként be van kapcsolva az úgynevezett tracking protection, ami a webes nyomkövető szkriptek tevékenységét hivatott megakadályozni. Ez a funkció nem csupán a privát böngészési módban aktív, hanem a hagyományos webezés alatt is működik. A Quantum védelmet kínál az úgynevezett HTML5 canvas fingerprinting eljárással szemben is, melyet szintén az internetezők online nyomonkövetésére használnak. Ez a Tor Browserből kölcsönzött képesség azonban csak a következő, 58-as verzióban válik elérhetővé.

Amint az látható tehát, a Firefox Quantum végleges kiadásának megjelenésével közel sem áll le a fejlesztés. A Mozilla közlése értelmében további ötleteik is megvalósítási fázisba értek, amelyek majd a rákövetkező generációkban fognak debütálni. Ilyen például a weboldalak megjelenítésének gyorsítására fejlesztett Quantum Render.

Konzumer tech

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.