A vállalat módosítja és kiszélesíti jelenleg is futó hibavadász programjait, amelyek már a felhasználói adatokkal való visszaélések bejelentéséért is hsonló díjakat fizetnek majd, mint a kódokban talált sérülékenységek azonosításáért.

A Google ismét rákapcsol egy fokozattal az Amdroid rendszert érintő hibavadász programokra, ami ezúttal már nem csak a vállalat saját alkalmazásaiban feltárt hézagok foltozgatását, de a harmadik fél által fejlesztett szoftverek sérülékenységeinek feltárását is célozza. Ez a Google Play Security Reward Program (GPSRP) kiterjesztése kapcsán azt jelenti, hogy a vállalat a legalább 100 millió telepítést jegyző androidos appok esetében is fizet a bugok felfedezőinek, és még akkor is állja a cechet, ha a programok eredeti feljesztője nem gondoz saját bug bounty kezdeményezéseket. A Google ilyen esetekben azt is vállalja, hogy segítséget nyújt a fejlesztőknek a sebezhetőségek javításához.

A GPSRP jelentőségét egyébként nem csak a konkrét hibák azonosítása adja, hanem az is, hogy a sérülékenységekről gyűjtött információk segítenek az olyan automatizált ellenőrzések lefolytatásában, amelyek során a play áruházban szereplő összes alkalmazást megvizsgálnak az adott típusú sebezhetőség után kutatva. Mindez egy másik program, a több mint öt évvel ezelőtt indított App Security Improvement (ASI) keretei között már több mint 300 ezer fejlesztő több mint 1 millió apllikációjában járult hozzá a kisebb-nagyobb hibák javításához.

A Google egyik hivatalos blogján tegnap közzétett bejegyzés szerint ez egyedül az elmúlt évbe azt jelentette, hogy 75 ezer bugos alkalmazást tettek rendbe, mielőtt azokat a felhasználók egyáltalán telepíthették volna az eszközeikre. Az oldalon közölt adatok szerint egyébként a GPSRP program keretei között a társaság eddig 265 ezer dollárt fizetett ki a sebezhetőségeket feltáró külső szakembereknek, az egyes jutalmak összegének emelkedését pedig jól jelzi, hogy ebből 75 ezret az elmúlt néhány hónapban ítéltek oda a bugvadászoknak.

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, az ASI programban tippekkel és ajánlásokkal látják el az androidos alkalmazások készítőit, azonosítva a szoftverek olyan pontjait is, amelyek akár tényleges, akár potenciális biztonsági problémát jelentenek. A Google a javítások egy részére határidőt is szab, máskor következmények nélkül figyelmeztet. A sérülékenységeket ctípusokba és kategóriákba sorolják, valamilyen könyvtárhoz vagy általánosabb validációs problémákhoz kapcsolva azokat. Maguk az appok nem csak a Play áruházba való felvételüket megelőzően esnek át az eljáráson, de a korábban már elfogadott alkalmazásokat is rendszeresen újra szkennelik az eltelt időben felfedezett újabb hibák után kutatva.

Egyre többen keresnek egyre többféle problémát

Egy másik friss bejelentés a Developer Data Protection Reward Program (DDPRP) elindításáról szól, amelynek célja, hogy ugyancsak pénzjutalommal ösztönözzék, ha valaki lerántja a leplet egy-egy alkalmazás rosszindulatú viselkedéséről. Itt nem a fenti, technikai jellegű hibákra kell gondolni, hanem olyasmire, mint amikor az androidos appok, az OAuth projektek vagy a Chrome kiterjesztések szabálytalanul, esetleg visszaélésszerűen gyűjtik és használják a felhasználói adatokat, megsértve a Google Play, a Google API vagy a Google Chrome Web Store Extensions szerződési feltételeit.

Bár a kifizetéseknek ebben az esetben sincs elvi maximuma, a Google azt közölte, hogy az egyetlen bejelentésért adott legmagasabb díjak akár az 50 ezer dollárt is elérhetik majd. A kezdeményezés máskülönben nagyon hasonlóan működik a Google többi hibavadász programjához, a cél viszont ebben az esetben kifejezetten az olyan szituációk azonosítása, amikor felmerül a adatok tájékoztatás nélküli használata vagy értékesítése, illetve az adatok felhasználási módjának anélkül való megváltoztatása, hogy ahhoz aktív beleegyezést szereztek volna.

A programot a HackerOne bevonásával menedzselik, ahol várhatóan még ugyanezen a héten közzéteszik a pontos részleteket. A hibavadász platform a maga részéről nemrég jelentette be, hogy megvannak az első olyan tagjai, akik több mint egymillió dollárt kerestek a bugok feltárásával. Egyelőre hat ilyen személyről van szó, a HackerOne-on keresztül pedig összességében 21 millió dollárnak megfelelő díjakkat fizettek ki az előző év során – ezzel a 2018-as összeg több mint kétszerese lett az előző évinek. A Hackerone várakozásai szerint az így megkeresett díjak egészében véve a 100 millió dollárt is elérik 2020 végéig, a platform pedig több mint egymillió etikus hekkert tarthat nyilván a feliratkozói között.

Biztonság

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.