Bár sokat fejlődött az internetről érkező veszélyekkel szembeni védekezés, az emberi faktor még mindig a legkritikusabb. Fontos tehát az újabb generációk felkészítése, a tűzfal és a vírusvédelem ugyanis sosem jelent majd száz százalékos sikert, ha a felhasználó nyit kiskapukat.
Természetesen jó dolog, ha egyre fejlettebb biztonsági megoldásokkal védjük céges és otthoni gépeinket, hálózatunkat, de fontos tisztában lenni azzal a ténnyel is, hogy ezek csak a "tundunkon kívül érkező" támadások ellen védenek. Még mindig sok hír szól elhagyott notebookokon, telefonokon és tableteken elmentett jelszavakról, e-mailben gyanútlanul átküldött netbankos belépési adatokról, vagy a személyes információk túl széles körű kiteregetéséből származó visszaélésekről. Épp ezért nem véletlen, hogy ötödjére is megrendezik itthon a Biztonságosabb Internet Napját február elején, a szervezők szerint a legfontosabb ugyanis a figyelemfelhívás és az oktatás.

Célkeresztben a humán faktor Míg néhány éve az internet még jóval inkább információközlő médiumnak számított (tehát a felhasználók többsége csupán "fogyasztotta" a webes tartalmakat), manapság, főként a közösségi megoldások hétköznapivá válása miatt már-már annyi információt osztanak meg az emberek a világhálón, mint amennyit befogadnak róla. Ez a gyakorlat pedig biztonsági problémák, visszaélések, támadások teljesen új generációja előtt nyit kaput. A legveszélyeztetettebbek természetesen a gyerekek, akikben még nem alakultak ki természetes védekező reakciók, nem értik teljesen a privátszféra fontosságát, ráadásul a webes közösségi élet épp a teljes nyíltságra sarkallja őket.



A Microsoft kapcsolódó közleménye például nyolc pontban foglalja össze a legfontosabb aktuális hibalehetőségeket, amelyeket a fiatalok "elkövetnek" a weben. Többek között sokkal könnyebben teszik közzé saját személyes adataikat, vagy épp másét (amikor megjelölnek valakit egy sok információt közlő képen), nem gondolva bele abba, hogy minden ilyen információ aranyat érhet mások számára. "Most itt nyaralunk az egész családdal a Balatonon, szegény virágaimat csak kétnaponta öntözi a nagyi" – ennyi információ elég is egy gyanútlanul elhelyezett képaláírásban, és ha ehhez csatlakozva nyilvános a lakcím, az élelmes betörő máris pakolhatja össze a szerszámokat.

Sokan osztják meg felelőtlenül jelszavaikat különböző szolgáltatásokhoz, levélszemetet nyitnak meg, és gondolkodás nélkül rákattintanak gyanús hivatkozásokra – a fenti példához hasonlóan itt sem rossz szándékból vagy nemtörődömségből, hanem azért, mert bele sem gondolnak, hogy tevékenységük veszélyes lehet. Szilágyi Bernadette, a Microsoft YouthSpark programjának menedzsere már több száz tréninget tartott, és így diákok százezreivel került kapcsolatba. A szakértő szerint sajnálatosan sokszor hangzik el a megkérdezettek által felsorolt példák végén, hogy igazából bele sem gondoltak, hogy amit csinálnak, bizony veszélyes lehet.

A legjobb tűzfalat a fejekbe telepítik Az "internetes utánpótlás" figyelmeztetése, folyamatos oktatása épp ezért fontos, mert az internetet és a közösségi oldalakat többnyire ugyanúgy használhatják a gyerekek is, mint a felnőttek, ám a kellő információk hiányában sokszor rendkívül naivan viselkednek. Sokan nyilvános gépen, akár a könyvtárban is elmentik személyes jelszavaikat, amelyekkel bárki beléphet e-mail fiókjukba vagy a közösségi oldalon található profiljukba. Sokszor abba sem gondolnak bele a fiatalok, hogy az is elég lehet valamilyen kéretlen beavatkozásra, ha csak pár percre őrizetlenül hagyják a gépüket, anélkül, hogy lezárnák azt.



"A velünk megosztott történetek azt mutatják, nagy szükség van figyelemfelhívó munkánkra. A Microsoft mindig is kiemelt kérdésként kezelte ezt a problémát, és YouthSpark programján keresztül mindent megtesz a figyelemfelhívás érdekében. Szívesen fogadunk osztályokat és csoportokat székházunkban, ahol ingyenes tréningen, szórakoztató formában mutatjuk be az internetezés legfontosabb veszélyeit, illetve az elkerülés módszereit" – foglalta össze Szilágyi Bernadette.

A Microsoft az elmúlt öt év alatt a Safer Internet program keretein belül összesen 1,5 millió személy figyelmét hívta fel az interneten leselkedő veszélyekre különféle formákban. A legnagyobb veszély a fiatalokat fenyegeti, ám nem csupán őket kell bevonni a tájékoztatásba. Ugyanilyen fontos, hogy a szülők és a tanárok is tisztában legyenek azzal, mire kell figyelniük, ha gyermekeik vagy diákjaik interneteznek. A vállalat szakemberei ezért minden lehetséges fórumon terjesztik az információkat a diákok, tanárok, szülők és civil szervezetek alkalmazottai körében. Tréningeket szerveznek, rendezvényeken vesznek részt, játékokat bonyolítanak le, előadásokat tartanak, és osztályokat látogatnak meg vagy fogadnak székházukban, hogy a világháló biztonságosabb használatáról beszélgessenek a diákokkal.

Be kéne tömni a digitális szakadékot Európában
Lassan csökken itthon a digitális analfabéták aránya
"123456" és "admin" helyett: tippek a biztonságos jelszavakért


Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.