A SpaceNews jelentése alapján Kína már előkészületeket tesz az első műholdak felbocsátására egy alacsony Föld körüli pályán elhelyezkedő, szélessávú megakonstelláció kialakításához, ami hosszabb távon a SpaceX (Starlink) vagy az Amazon (Kuiper) hálózatának versenytársa lehet. A Kuo-vang (vagy Nemzeti Hálózat) néven hivatkozott műholdsereg összesen 13 ezer mesterséges égitestből állna, a rendszer telepítésével pedig alternatívát állítanának a nyugati szolgáltatól megoldásaival szemben. A tudósítás alapján éppen felpörgetik a kis műholdak gyártását, ami évente több száz ilyen eszköz előállítását tenné lehetővé.
Ezzel párhuzamosan a China Aerospace Science and Technology Corporation (CASIC), a kínai űrprogram fővállalkozója a Csang-cseng 5B hordozórakéta felső fokozatának módosításán dolgozik, amit az év második felében lőnének fel először. A South China Morning Post szerint Kína azért fokozza a megakonstelláció kiépítését célzó erőfeszítéseit, hogy a Starlinkkel szemben ne szoruljon ki "az alacsony pálya erőforrásaiból". Bár a projekt hatással lesz a nemzetközi versenyre, még fontosabb szerepet szánnak neki a technológiai önellátás kifejlesztésében, ami prioritás az amerikaiakkal folytatott kereskedelmi háború közepette.
Ahhoz elég nagy lesz, hogy bekavarjon
A dolog annyiban lassan halad, hogy ehhez még az idén is csak az első 30 műhold készülhet el. A Reuters tudósításában idézett elemzők becslése szerint Kína jelenleg nem több mint száz hasonló műholdat üzemeltet, és a számuk 2027-re is legfeljebb 4 ezer köré növekedhet. Ez nyilván borzalmasan nagy mennyiség, de összehasonlításképpen a Starlink konstellációja már idén februárban is több mint 3500 műholdból állt. A SpaceX űrinternet-szolgáltatásához az első körben 12 ezer műhold telepítését tervezik (ezt a későbbiekben akár 42 ezerre bővítenék), és már megkezdték második generációs műholdjaik pályára állítását is.
A SpaceNews ugyanakkor felidézi, hogy az amerikai űrinternetes cégek már korábban is aggodalmukat fejezték ki az alacsony Föld körüli pályán működő kínai megakonstelláció miatt, mert az erős kormányzati támogatásával éles versenyre kényszerítheti őket. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja tavaly már arról értekezett, hogy az Egyesült Államok ezzel pikkpakk elveszítheti versenyelőnyét, különösen a Kínával szorosabb kapcsolatban álló piacokon. A kínaiak eközben azzal vádolják az USA-t, hogy az stratégiai erőforrásokat igyekszik lefoglalni, beleértve bizonyos pályákat, lokációkat vagy rádiófrekvenciákat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?