A Gartner jelentése szerint tavaly 18 százalékot ugrott a szektor forgalma: jórészt a memóriaárak emelkedésének, illetve a mesterséges intelligencia körüli felhajtásnak köszönhetően.
Hirdetés
 

Nagy élet és komoly mozgások jellemezték 2024-ben a félvezetők piacát – derül ki a Gartner héten kiadott szektoriális jelentéséből. A közölt adatok nagyjából megerősítik a rivális IDC múlt decemberben tett előrejelzését, ami a forgalom nagyjából 20 százaléknyi növekedését vetítette előre.

A Gartner előzetes kalkulációja alapján a 2024-es forgalom 626 milliárd dollárt tett ki, ami 18,1 százalékkal haladja meg a tavalyelőtti eredményt. Az amerikai piackutatónál egyelőre az idei kilátásokkal kapcsolatban is optimisták, hiszen 705 milliárd dolláros forgalmat, azaz bő 12 százalékos további növekedést jósolnak.

A felhajtóerőt a grafikus feldolgozóegységek (GPU-k) és az adatközponti alkalmazásokban (szerverek és gyorsítókártyák) használt AI processzorok iránti erős kereslet adta. A mesterséges intelligenciához kötődő munkaterhelések megnövekedése jól látszik az adatközpontoktól érkező megrendelések megugrásán is. A 2023-as 64,8 milliárd után ez a terület 112 milliárdos forgalmat generált, aminél már csak az okostelefonokhoz köthető szállítások generálnak többet.
 

A félvezetőipar alakulása gyártók szerint – millió USD (forrás: Gartner) 


A fenti táblázatból kitűnik, hogy a jelentős szállítók teljesítményében komoly eltérések voltak. A Samsung könnyedén visszavette vezető szerepét, amit leginkább a memóriacsipek drágulásának, illetve az Intel komoly válságának köszönhet. A csippiac egykori amerikai bajnoka súlyos problémákkal küzd, amin a most kimutatott plusznullás tavalyi teljesítmény sem javít, sőt. 2024-ben elért második pozícióját sem valószínű, hogy sokáig megtartja a cég, mivel az MI-őrület hullámain a világ legértékesebb vállalatává avanzsáló Nvidia máris a nyakán liheg.

Termékszintű bontást vizsgálva a már említett memóriacsipek viszik a prímet. Ezek tavaly 71,8 százalékos növekedést produkáltak, és immár a teljes félvezetőpiaci torta negyedét adják. A nem memóriából származó bevételek ugyanakkor 6,9%-kal nőttek 2024-ben. A nem memória 2024-ben a teljes félvezető bevételek 74,8%-át tette ki.

Ki tudja, meddig húzhatod...

Bár a Gartner friss jelentésében még meglehetősen optimistán nyilatkozik az idei kilátásokkal kapcsolatban, azokat nagyban befolyásolhatja, hogy hova fut ki a frissen beiktatott amerikai elnök fenyegetőzése. Donald Trump ugyanis nemrégiben megismételte még a kampány során elhangzott ígéreteit, miszerint durva vámok kiszabásával terelné vissza az USA-ba a jobbára külföldön zakatoló csipgyártó üzemeket. A politikus nem zárta ki az akár 100 százalékos extra teher bevezetését sem. Ez a forgatókönyv lavinaszerű folyamatokat indítana el, ami erős negatív hatással lehet nem csupán a félvezetőpiacra, de a világgazdaság egészére nézve is.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.