Az amerikaiak a Google-t tartják a legmegbízhatóbb márkának, és nagy részük keményebben szabályozná a közösségi médiát is.

Az Egyesült Államokban a felhasználóknak már több mint 40 százaléka ítéli megbízhatatlannak a Facebookot, ami nagyságrendjét tekintve megegyezik a kínai TikTok elutasítottságával, és még annál is sokkal kedvezőtlenebb, mint ahogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború egyik főszereplőjéről, a Huaweiről gondolkodnak. A bizalmatlanok ráadásul már jóval többen vannak azoknál, akik még elkötelezettek a Facebook iránt.

A kereső- és tartalomoptimalizáló platformot fejlesztő SeoClarity januári felmérése alapján tízből hat tengerentúli felhasználó tartja hitelesnek a Google, az Amazon, a Microsoft, az Apple és a Samsung márkákat. Az élen ezúttal a Google végzett 65,7 százalékkal, de az ötödik Samsung is 62,3 százalékon áll, vagyis a meghatározó többség pozitív véleménnyel van róla. Ráadásul a dél-koreaiakat mindössze 13 százalék látja megbízhatatlannak, szemben a Google több mint 21 százalékával.

A Facebook hitelességéről ezzel szemben a megkérdezett 1057 felhasználó 42,6 százaléka nyilatkozott kedvezőtlenül, miközben már csak 37,8 százalék vélekedik a mai napig is pozitívan a közösségi szolgáltatóról. Ez azt jelenti, hogy a Facebook nem sokkal előzi meg a TikTokot, miközben a Huawei mindkét mutatót tekintve 30,4 százalékon áll. Igaz, a közösségi média többi szereplője is csak a Facebookhoz képest tudott villantani: a Twitter vagy a Reddit elutasítottsága alacsonyabb ugyan a megbízhatósági rátájuknál, de így is jóval 50 százalék alatt marad.

Pedig most lenne igazán fontos a bizalom

A felmérés ezzel összefüggésben feltárta, hogy az amerikaiak már csaknem háromnegyede, 72,5 százaléka látja úgy, hogy a keresőszolgáltatások és a közösségimédia-platformok nem függetleníthetők az általuk megjelenített tartalomtól, és az ő felelősségük is az ilyen információ valóságtartalmának ellenőrzése. 62 százalék szerint a közösségi média szigorúbb szabályozására is szükség lenne, további 25 százalék pedig semleges ebben a kérdésben.

Érdekesség, hogy az amerikai felhasználók nagyjából fele még mindig úgy gondolja, hogy a weboldalak saját maguk is nagyban befolyásolhatják, hol jelennek meg a Google keresőtalálatai között – a gyakorlatban ez természetesen egészen máshogyan fest. A Google iránti bizalom egyébként más esetekben is kissé túlzónak tűnik. Minden ötödik felhasználó fenntatások nélkül elfogadja a Google-keresések javaslatait, és ennél is ijesztőbb, hogy tízből hatan úgy gondolják, hogy a Google orvosi témájú keresésekre adott válaszai csakis egészségügyi szakemberek által megszűrt információt tartalmaznak.

Bár a hasonló statisztikáknak nem mindig tulajdonítanak nagy jelentőséget, arra is egyre többen hívják fel a figyelmet, a bizalom különösen felértékelődik abban az új korszakban, amit a digitális monopóliumokért vívott harc jellemez majd. A nagy technológiai vállalatok nem igazán vannak abban a helyzetben, hogy gyökeresen megváltoztassák versenykorlátozó gyakorlataikat, miközben a felhasználók és a szabályozók részéről is egyre nagyobb figyelem irányul rájuk, és az eddigi büntetgetést követően már születőben vannak az ex ante (a jogsértések megelőzését célzó) szabályozásra épülő keretrendszerek.

Közösség & HR

Megerősítette a Fehér Ház, nem elírás a 245 százalékos kínai importvám

A dolog ezen a szinten már régen értelmét vesztette, de az kétségtelen, hogy az értelmetlen rekordok is rekordok.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.