A dolog ezen a szinten már régen értelmét vesztette, de az kétségtelen, hogy az értelmetlen rekordok is rekordok.

A Kínával vívott sajátos kereskedelmi háború közepette is némi zavart keltett a washingtoni kormányzat azon kijelentése, mely szerint egyes kínai árukra akár 245 százalékos vámot kell fizetni. Újabb tarfifák bejelentéséről ugyanis senki sem tudott, egy kínai tisztviselő pedig szerdán az amerikai tisztviselők feladatának nevezte, hogy választ adjanak, hogyan sikerült még idáig eljutniuk az aktuális 145 százalékos kínai vámoktól.

A Fehér Ház gyorsan megpróbálta tisztázni Donald Trump újabb végrehajtási rendeletének kontextusát. Ezek szerint az USA felé kereskedelmi többlettel rendelkező országok általános 10 százalékához és a fentanilcsempészettel indokolt 20 százalékhoz jön a Kínára szabott 125 százalékos tétel, az 1974-es kereskedelmi törvény 301. szakasza szerint pedig a meghatározott árukra további, akár 100 százalékos vámot terhelhetnek.

Ide már senki sem követi őket

Vagyis a Trump hivatalba lépése előtti vámokkal együtt bőven túl lehet haladni az eleve értelmezhetetlen 145 százalékot: az elektromos járművek és fecskendők például olyan kategóriát képviselnek, amelyeket a fenti törvény alapján már az előző Biden-kormányzat is 100 százalékra vámolt, vagyis jelen állás szerint a 245 százalékos szintnél járnak – közölte a Fehér Ház. Kína saját vámtarifája közben 125 százalék az amerikai importra.

Ez utóbbi egyébként a kínai álláspont szerint egy önkéntes plafon, mivel ennél magasabb illetékeknek már nem lehet gyakorlati gazdasági jelentősége – vagyis lényegében kereskedelmi embargót jelentenek, legyen szó 245 vagy akár 245 ezer százalékos vámokról. Ugyanakkor befagyasztották az amerikai techcégek és védelmi ipar számára kritikus ritkaföldfémek exportját, ami nagyobbat ütött egy sokadik emelésnél.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.