Már tesztüzemben működik az a mobilfizetési rendszer Szolnokon, amelynek segítségével egy érintéssel fizethetjük ki a buszjegyet vagy a bérletet.
A Magyar Telekom Magyarországon elsőként, július végén kezdi meg az új, mobil NFC technológiára épülő szolgáltatásai tesztelését a T-City Szolnok Városkártya program elektronikus közlekedési rendszerében. A tesztelésben részt vevő mobiltelefonokkal csupán egy érintéssel érvényesíthető a buszjegy vagy bérlet a Jászkun Volán helyi járatain - derül ki a távközlési szolgáltató közleményéből.

Hamar elterjedhet A három hazai mobilszolgáltató a hét elején jelentette be, hogy az NFC adatátviteli technológián alapuló mobilfizetési megoldások mihamarabbi elterjesztése érdekében összefognak, hogy a szabványos rendszerek együtt tudjanak működni egymással. A Near Field Communication (NFC) névre keresztelt eljárás egy vezeték nélküli adatátviteli technológia, amely különböző digitális készülékek, mobiltelefonok, digitális fényképezőgépek, notebookok közötti adatátviteli kapcsolat létesítését oldja meg közeli, néhány centiméteres távolságból.

A Telekom mostani bejelentését megelőzően a nyár elején már a Vodafone is közzétette, hogy a Szigeten is már tesztjelleggel használni lehet az érintés nélküli NFC-s mobilfizetési rendszerét. NFC-chip egyelőre csak kevés piacon lévő telefonban található - ezek közül a legismertebb a Google Nexus S referenciatelefonja -, de az NFC-lapkát akár a régebbi telefonok hátlapjának belsejére is rögzíteni lehet, így nem feltétlenül szükséges telefont cserélni, hogy használni tudjuk a szolgáltatásokat.


Az NFC-fizetést a T-CIty Szolnok Városkártya projekt részeként tesztelik


Intelligens kártya A Telekom mobil NFC-alapú próbaüzemének előzménye a májusban bevezetett T-City Szolnok Városkártya. Ez egy olyan személyre szabott, intelligens kártya, amely segítségével egy új, közösségi szolgáltatásrendszer érhető el Szolnokon, és többek között a helyi közlekedésben is használható. A kártyákon és mobilkészülékeken egyidejűleg több díjtermék, azaz akár bérlet és jegy is lehet együttesen, amelyek megvásárolhatóak a központi bérletpénztárban, a későbbiekben pedig webshopban és SMS-sel egyaránt.

A rendszer a NetLock Kft. vezette konzorcium által kifejlesztett CityPass városkártya rendszeren és szolgáltatáson alapul, amelyet tesztjelleggel először Debrecenben vezettek be idén februárban. A CityPass pilot rendszer második implementációjának a helyszíne Szolnok városa, ahol már több mint két éve működik a Magyar Telekom T-City programja. A program célja, hogy a város lakói elsőként ismerkedhessenek meg a legkorszerűbb technológiákkal, valamint a Telekom legújabb innovációival.

Együtt népszerűsítik a mobil tárcát a szolgáltatók
Mindenhol fizethetnénk a mobilunkkal


Egy amerikai szövetségi bíró is ráfaragott a mesterséges intelligenciával

Mára szinte megszokottá vált, hogy az ügyvédek itt-ott lebuknak a ChatGPT-vel, de az már az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is rombolja, amikor a bírósági ítéletekben jelennek meg MI-vel generált ostobaságok.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.