Az űr egyre zsúfoltabb a Föld környékén: az űrkorszak kezdete pályára állított több mint 20 ezer műhold nagyobbik része még mindig odafent van, közülük pedig minden ötödik inaktív, vagyis lényegében űrszemétként kering a bolygó körül – kezdi beszámolóját a CNN a brit Magdrive nagyratörő fejlesztéséről. Az elmúlt évtizedek során pedig több száz ilyen műhold ütközött össze egymással több millió darab repesszel szórva tele a környékét, ami egyre nagyobb kockázatot jelent az aktív műholdak és a Nemzetközi Űrállomás számára. Már most is több ezer nagyobb objektumot figyelnek folyamatosan, hogy szükség esetén elkerülő manővereket végezzenek, de az óránként akár 35 ezer kilométeres sebességgel száguldozó törmelékdarabok mindegyike veszélyes lehet az űreszközökre és az űrhajósokra.
A Magdrive Warlock nevű meghajtórendszere azonban, ami fémet használ üzemanyagforrásként, a startup szerint egy napon akár az űrszemét eltakarítására is felhasználható lenne a halott műholdak "elfogyasztásával". Ráadásul a CNN cikke alapján a Warlock, ami a jelenleg használt elektromos hajtóművekkel szemben nem gázt, hanem szilárd fémet ionizál, a hatékonyság és a teljesítmény kiegyensúlyozásában is előrelépést ígér a kiváló hatásfokkal, de nagyon alacsony tolóerővel dolgozó elektromos meghajtórendszerekkel, illetve a nagy tolóerőt biztosító, ám a megtett út arányában pazarlóan működő kémiai meghajtással szemben.
A mérnökök mellett jogászokra is szükség lesz
A megoldás további előnye nyilván az lenne, hogy jelentősen csökkenthető lenne az űrbe juttatandó tömeg, mivel a rendszernek nem kell még a saját hajtóanyagát is szállítania: a Magdrive szerint a szilárdfém-alapú meghajtás használatával a műholdak tízszer jobban manőverezők lennének, miközben az erre fordított tömegük is a tizedére csökkenhet. A cég már idén júniusban be is mutatná a Warlock első prototípusát, amit még ők sem tartanak tökéletes megoldásnk: a felületi szennyeződés lehetősége és a fémek kristályszerkezetének változása miatt például gyorsan romolhat a rendszer általános teljesítménye.
A koncepció ilyen értelemben még távol van a gyakorlati megvalósítástól, de a Magdrive olyan szabványosított hardvert akar felépíteni, ami bármilyen műholdon alkalmazható lenne, tehát szinte bárki alkalmazhatná a teljes űriparban és számos különböző alkalmazásban a Föld megfigyelésétől a műholdas szolgáltatásokon át a kommunikációig. Ami azonban az űrszemét üzemanyagként való felhasználását illeti, a jelentős technikai kihívások mellett még a szabályozási problémákat is át kellene hozzá hidalni: bár az űrhulladék ingyenes erőforrásnak tűnhet, az ENSZ űrtevékenységet szabályozó alapelvszerződése kimondja, hogy az oda juttatott tárgyak tulajdonjoga akkor is változatlan marad, ha törmelékké válnak. A műholdak újrahasznosításához így engedélyre van szükség, és figyelembe véve, hogy egyes űreszközök érzékeny adatokat vagy védett technológiát tartalmaznak, a jóváhagyást nem lehet készpénznek venni. A CNN riportja alapján ráadásul további jogi útvesztőnek tűnik, hogy elvileg a felbocsátó ország felelős az újrahasznosított műhold okozta eseményekért is.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak