Közel öt évet kellett várni rá. A MacRumors szerint a közeljövőben Luxemburg és Magyarország következik.

Néhány napja a MacRumors írta meg, hogy az Apple két újabb európai országban, Luxemburgban és Magyarországon is bevezeti az Apple Payt. A MacRumors szerint a szolgáltatás akár napokon belül indulhat. Mint a lap írja, az Apple idén fel akarja gyorsítani a szolgáltatás bevezetését Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában is. Idén eddig Csehországban, Ausztriában és pár napja Izlandon indították el. Az idén sor kerülhet a hollandiai, portugáliai, szlovákiai, szlovéniai, észtországi, görögországi és romániai bevezetésre is. A luxemburgi indulást a BGL BNP Paribas már megerősítette.

Az OTP lehet az első

A hazai Apple-közösség fóruma, a Szifon.hu úgy értesült, hogy az OTP Bank lehet az első, amelynél elérhetővé teszik a szolgáltatást, de hogy mely más bankok csatlakoznak még, azt egyelőre nem tudni. Elküldtük kérdéseinket az OTP kommunikációs osztályának, a bank azonban nem válaszolt érdemben.

A Szifon cikkéhez érkezett kommentek felhívják a figyelmet, hogy több olyan bank is működik Magyarországon, amely más országokban már nyújtja a szolgáltatást. Közülük a CIB Bank már bejelentette, hogy ügyfelei az év második felétől már fizethetnek az Apple szolgáltatásával is.

A 2014 őszén indított Apple Pay nagyon sokáig csak az USA-ban volt elérhető. Közel egy évet kellett várni, hogy a szolgáltatást elérhetővé tegyék külföldön. Az első lépés az Egyesült Királyság volt 2015 nyarán. Az Apple azt tervezi, hogy idén év végére már több mint 40 országban lesz Apple Pay, melyet eddig 18 európai országban vezettek be.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.