Az USA-ban elsőként Maryland államban hoztak olyan helyi törvényt, amely komolyabb összegű közteher befizetésére szorítaná a digitális reklámokból milliárdokat besöprő nagyvállalatokat.

Múlt pénteken Maryland állam honatyái egy olyan törvényt fogadtak el, amellyel lehetővé válik digitális hirdetések bevételalapú adóztatása. Az új rendelkezés több szempontból is különlegesnek tekinthető az USA és a szintén jellemzően amerikai techóriások viszonyában.

Negyedmilliárdot hozhat

A friss szabályozás forgalomarányosan maximum 10 százalékra rúgó adózási kötelezettséget ír elő. Ez szakértői becslések szerint az állami költségvetést nagyjából 250 millió dollárral támogathatja meg már a bevezetés első évében. Későbbiekben pedig még nagyobb összegekről beszélünk, hiszen ez a piac egyelőre folyamatos növekedésben van. A honatyák a "talált pénzt" iskolafejlesztésre szánják.

Érdemes megemlíteni, hogy a törvényt már tavaly be szerették volna vezetni, ám akkor az elbukott a republikánus kormányzó vétóján, aki anno azzal érvelt a jogszabály ellen, hogy az az emberek kiadásait emelné meg, ami elfogadhatatlan egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben.

A most már tényleg élesedő paragrafusok alapján a Facebooknak, Google-nek és Amazonnak lesz leginkább fájó a rendelkezés, mivel a törvény szövege hasonlatos a hazai szabályokhoz. A sávos rendszerben 100 millió dollárnyi bevételtől indul az adóztatás 2,5 százalékos kulccsal, a vége pedig a már említett 10 százalékos mérték. Utóbbit azoknak a cégeknek kell befizetni, amelyek globális éves forgalma meghaladja a 15 milliárd dollárt.

Pró és kontra

A törvény támogató egyik demokrata szenátor a fejleményeket kommentálva örömének adott hangot, hogy mostantól a big technek nevezett internetes gigászok is kiveszik majd a megfelelő részüket a közteherviselésből - úgy, ahogy a kisebb vállalkozások tették mindezt korábban is.

A változás ellenzői között nem csak maguk a techcégeket találjuk, de az állam republikánus törvényhozóit, telekommunikációs cégeket és médiavállalkozásokat is. Az ellenzők érve hasonló a korábban vétózó kormányzóéhoz: a megemelkedett költségeket szerintük az ezeknél a cégeknél hirdető vállalkozásoknak kell majd kigazdálkodni, ami végső soron a fogyasztókon csapódhat majd le.

Bár az adóztatást ellenzők ígéretei szerint mindent megtesznek majd a törvény elbuktatására, a támogatók képviselője szerint a jogszabályt akár egy bírósági ügyben is képesek lesznek megvédeni. Akárhogy is lesz, Maryland példája arra ösztönözhet más államokat is, hogy hasonló rendelkezésekkel jussanak extra bevételekhez a koronavírus miatt megtépázott gazdasági állapotok között. Hírek szerint Connecticut és Indiana képviselői például már készülnek az ottani változatokkal.

Más az, ha más mondja

A mostani eset nem csak azért különleges, mert Maryland hozta az első ilyen jellegű törvényt az Egyesült Államokban, hanem azért is, mert a korábbi, Donald Trump vezette kormányzat komoly diplomáciai és kereskedelmi konfliktust is bevállalt akkor, amikor külföldön próbáltak olyan törvényeket alkotni, amelyekkel a techóriásokat lehetne komolyabb tételek befizetésére. Leginkább az USA passzivitásának lehet felróni azt is, hogy a témát globális szinten megoldani próbáló G20-as egyeztetések csak folyamatos helyben járást hoztak tavaly.

Piaci hírek

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.