A vásárlói magatartás változása olvasható ki abból az EY által készített felmérésből, amely 30 ország több mint 23 ezer fogyasztójának megkérdezésével készült. A kutatási összefoglaló alapján a vevők egyre tudatosabbak, így kevésbé hatnak már rájuk a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A celebek szintén kezdik elveszíteni a befolyásolási képességüket, már a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak igazán a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a figyelmüket.
A fogyasztói hangulat és viselkedés alakulását monitorozó Future Consumer Index idei megkérdezettjei közül 57 százalék állította, hogy vásárláskor online közösségekben tájékozódik, ennél is többen (61%) pedig már vettek valamilyen terméket influenszer ajánlása alapján. Ehhez képest csak a válaszadók ötöde (21%) kattintott rá egy hirdetésre a közösségi médiában.
Egy-egy influenszert elsősorban azért kisérnek figyelemmel, mert olyan anyagokat készít, amit értékesnek (49%) vagy élvezetesnek (44%) találnak. A celebek ezzel párhuzamosan veszítenek a népszerűségükből – mindössze a megkérdezettek negyede (25%) követ valakit csak azért, mert híres.
Érzélmek helyett érvek
Az USA-tól Nigérián át Kínáig terjedő kutatásban ugyan magyar fogyasztókat nem kérdeztek meg, de a tanácsadó Customer & Growth részlegének hazai vezetője szerint "az emberek Magyarországon is egyre tudatosabbak. Az érzelmek helyett sokkal inkább racionális szempontból közelítik meg a vásárlást." Palincsár László úgy látja, "emiatt a korábban jól bevált – elsősorban befolyásolásra épített – hirdetési és értékesítési eszközökkel nehezebb mozgósítani, ami új megközelítést igényel a gyártók és forgalmazók részéről".
Az EY kutatása arra is felhívja a figyelmet, hogy a fogyasztók figyelmét az influenszerek ajánlásai mellett kézzelfogható előnyökkel, például kedvezményekkel és az exkluzív, személyes ajánlatokkal lehet a legjobban megragadni, míg válaszadók márkahűségét leginkább az ingyenes szállítással (67%) és a kiválasztott termékek kedvező árával (49%) tehetjük szorosabbá.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak