A zsarolóprogramokat alkalmazó bűnözők már a döntéshozók családtagjainak telefonjára is rászállnak, hogy még nagyobb nyomást gyakoroljanak rájuk a váltságdíjak megfizetéséért.

Már tavaly is aggasztó beszámolókat lehetett róla olvasni, hogy a kiberbiztonságban új értelmet nyerhet a brute force kifejezés: a bűnözők a programkódok helyett egyre gyakrabban a biztonsági szakembereket próbálják megtörni, és esetenként a hekkercsoportok ellen dolgozó informatikusok maguk is fizikai célponttá válnak. A generatív algoritmusok fejlődése ugyancsak lehetőségeket nyitott a bűnözők előtt, akik már valódinak tűnő gyerekrablásokat is képesek eljátszani a telefonban, ahol a deepfake (mélyhamisító) technikák alkalmazásával próbálják megzsarolni a szülőket.

Ennek egyik megnyilvánulása, hogy a zsarolóprogram-fertőzések is pszichológiai támadásokká alakulnak: a Mandiant kiberbiztonsági szállító tapasztalatai alapján a bűnözők egyre személyesebb és agresszívebb módszereket vetnek be, hogy fizetésre bírják a célpontokat. A Google leányvállalataként működő társaság technológiai igazgatója szerint már találkoztak olyan helyzetekkel, amikor a bűnözők a cégvezetők gyerekeinek telefonszáma fölött vették át az irányítást SIM-cserés (SIM swapping) módszerrel, esetleg a hívásazonosítást hamisították meg, és így hívták fel a kiszemelt áldozatokat.

Az az új szabály, hogy nincs szabály

A The Register beszámolója egy néhány nappal ezelőtti biztonsági konferencián elhangzott beszélgetést idéz, ahol a Mandiant vezetője mindezt a következő lépésnek nevezte a ransomware taktikák fejlődésében, amelyek messze túlmutatnak a fájlok titkosításán, sőt még az adatlopáson is. Vannak ugyanis a támadók között, akik már egyáltalán nem tartják magukat semmilyen szabályhoz, és a megszerzett adatokat sem feltétlenül a cégek vagy ügyfeleik elleni kibertámadásokhoz használják fel, hanem a zsarolóprogramokkal kapcsolatos incidensekre során is fizikai fenyegetéseket alkalmaznak.

Így a váltságdíjak megfizetéséről szóló kalkuláció is értelemszerűen átalakul, hiszen a döntéshozóknak már alkalmazottaik vagy saját családjuk védelmét kell mérlegelniük. Arról egyébként hosszú évek óta röpködnek a figyelmeztetések, hogy a csalók előszeretettel utaznak a vállalati vezetőkre, akik nem csak a kasszakulcshoz férnek hozzá, hanem biztonsági tudatosságuk is hagy maga után kívánnivalókat. A Mandiant ehhez most hozzáteszi, hogy a probléma már messze nem korlátozódik a bankokra vagy mondjuk a kiskereskedelmi ágazatra, hanem a gazdaság minden területét érinti.

A lap beszámolója szerint a változást a kriptovaluták megjelenése pörgette fel, ami megkönnyítette a digitális bűncselekmények monetizálását. A Mandiant egy másik elemzője úgy látja, hogy ezzel egyenes út vezetett a vállalatok működésének megzavarástól a fenti módszerekkel elkövetett kényszerítésekig, a dolog pedig folyamatosan terjed, és a helyzet egyre rosszabb lesz. Erről szólva azt is kiemelik, hogy mind gyakrabban válnak célponttá a kórházak, egészségügyi szervezetek vagy biotechnológiai cégek, ahol rengeteg személyes információt és érzékeny egészségügyi nyilvántartást tárolnak.

Biztonság

Arcvonásaik alapján szúrja ki az ittas vezetőket a mesterséges intelligencia

Az ausztrál tudósok által alkotott technológia ránézésre is elég pontosan megmondja, ha valaki túl részeg ahhoz, hogy járművet vezessen.
 
Nincs automatikus és egyszerű út a felhőnirvánába, pedig a buktatók többségét viszonylag egyszerűen el lehetne kerülni.

a melléklet támogatója a 4iG Nyrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.