A Red Hat közép-kelet-európai tevékenységéért felelős egységet mostantól Fabók Ágnes irányítja.

Új vezetőt nevezett ki a Red Hat a közép-kelet-európai (CEE) régiójának élére. Fabók Ágnes (képünkön) az EMEA régióért felelős Dinko Eror közép-európai alelnök csapatát erősíti Dieter Ferner-Pandolfi Ausztriáért, Richard Zobrist Svájcért és Gregor von Jagow Németországért felelős country menedzser mellett, írja a vállalat közleménye.

Fabók Ágnes, aki diplomáit a Budapesti Gazdasági Egyetemen, a CEU-n és a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, több mint húszévnyi nemzetközi kereskedelmi tapasztalattal érkezett a Red Hathez.

A technológiai szektor sem ismeretlen számára. 2015-ben igazolt az Emarsyshez (a céget 2020-ban vásárolta fel az SAP). 2016-tól közel három évet dolgozott régiós szerepben az üzletifolyamat-automatizálási szoftvereket fejlesztő Kofaxnál, majd az elektronikus fizetési megoldásokat fejlesztő Serrala következett: mintegy két évig volt a vállalat Közép-Kelet-Európáért és Oroszországért felelős kereskedelmi igazgatója. Közel ugyanennyi idő töltött az Iron Mountainnél is mint az EMEA régió kereskedelmi igazgatója.

A CEE regionális vezetőjeként feladata a régió partnereinek és ügyfeleinek támogatása lesz.

Közösség & HR

Hadat üzent az adatporszívózó MI-fejlesztőknek a Cloudflare

A cég alapból kitiltja ügyfelei oldaláról a minél több internetes információt felszippantani akaró MI-botokat. A tartalomgyártó weboldalak üzemeltetői pedig egy új szolgáltatásnak köszönhetően "belépő díjat" szedhetnek a webet pásztázó robotoktól.
 
Hirdetés

Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata

Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.

A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.