Két hete még a vállalat igazgatótanácsa a tőzsdei jelenlétről mint a vállalat és a befektetők számára legjobb lehetőségről beszélt.

Magántőke-befektetői csoport kezébe kerül a Zendesk. Múlt pénteken este tőzsdezáráskor jelentették be, hogy az amerikai vállalat a június közepi árszinthez képest mintegy 34 százalékos felárért a San Franciscó-i Hellman & Friedman vezette befektető konzorcium 100 százalékos tulajdonába kerül. A konzorcium további tagja a londoni Permira, valamint a világ legnagyobb szuverén befektetési alapja, az Abu Dhabi Befektetési Hatóság (ADIA, Abu Dhabi Investment Authority). A konzorcium összesen 10,2 milliárd dollárt fizet a vállalatért.

Mint a The Register írja, a hír azért meglepetés, mert az igazgatótanács két hete vizsgálta felül a Zendesk stratégiáját, és egyhangúlag arra jutott, hogy a vállalat (és a részvényesei) érdekét az szolgálja a legjobban, ha független, nyilvános társaságként folytatja a tevékenységét.

Az igazgatótanács felemlegetett döntése persze azt is jelenti, hogy a Zendesk eladása korábban is felmerült opcióként. A stratégia felülvizsgálata során potenciális stratégiai partnerekkel és pénzügyi befektetőkkel is egyeztettek a lehetőségekről – volt köztük olyan befektető csoport is, amely korábban is jelezte, hogy felvásárolná a céget.

A felvásárlásról kiadott közlemény idézi a vállalat társalapítóját, Mikkel Svane elnök-vezérigazgatót: a Zendesk életében új fejezet kezdődik olyan partnerekkel, amelyek forrásokat és szakértelmet is tudnak biztosítani a cég növekedési pályájának fenntartásához. A befektetőktől csak a szokásos "örünk, és optimistán várjuk a fényes jövőt" típusú megnyilatkozások érkeztek.

A felvásárlás egyébként önmagában nem meglepetés. A Zendesk korábban több vállalat radarján is feltűnt lehetséges célpontként. 2016 környékén például a Salesforce-nál merült fel, hogy jól illene a porfólióba a Zendesk helpdesk-szolgáltatása.

Mi változott két hét alatt?

Ugyanakkor mégis meglepő, hogy az igazgatótanács döntése után két héttel teljesen más forgatókönyv lép életbe. A közlemény azonban választ ad a hirtelen pálfordulásra: van az a pénz... Idézik az igazgatóság független tagját, Carl Basst: a konzorcium ajánlata a felülvizsgálati folyamat lezárulta után érkezett, és hát az akkori árfolyamra kínált prémium meggyőzte a döntéshozókat.

A konzorcium részvényenként 77,50 dollárt kínált, miközben az ajánlattételkor a papírok árfolyama 54,53 dollár volt. Innen nézve igazán pozitív a történet, ám a SaaS (Software-as-a-Service) modellben helpdesk szolgáltatást nyújtó vállalatnak voltak szebb napjai is a parketten: 2021-ben, sőt még idén május közepéig is bőven 100 dollár fölött volt az árfolyam, tavaly a csúcson meghaladta a 150-et.

A szárnyalásban bőven benne lehetett az a várakozás is, hogy a pandémia miatt a vállalat hatalmasat nőhet. Ehhez képest a közel hatezer alkalmazottat foglalkoztató cég piaci teljesítménye nem túl fényes: operatív szinten tavaly és 2022 első felében is veszteséges volt (2021-ben 1,3 milliárd dollár bevétel mellett operatív szinten 166 milliós volt a veszteség), ami a részvényeseknek nem nagyon tetszett. Voltaképpen ez indikálta az igazgatótanács által indított felülvizsgálatot is, illetve hogy egy ilyen jelentős felárat kínáló ajánlatra nem lehetett nemet mondani.

A felvásárlást az év végéig szeretnék lezárni a felek.

Az már egy másik történet, hogy mi történik utána. A brit szaklap szerint borítékolható egy erőteljes racionalizálás. Mint a cikk írja, a befektetési társaságok nem félnek attól, hogy villámgyorsan és átfogóan átalakítsák egy vállalat portfólióját, azaz megszabaduljanak a rosszul teljesítő részlegektől, szolgáltatásoktól, termékektől, hogy egy esetleges eladás esetén jobb állapotú vállalatot tudjanak piacra dobni. Az ilyen változások pedig mindig hatással vannak az ügyfelekre is.

A Zendesk-részvények árfolyama a bejelentés után ugrott egy nagyot: a zárás utáni kereskedés már bőven 70 dollár fölött, azaz a pérmium ár közelében folyt.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.