Ez az óvatos lépések korszaka, mondta a Cisco pénzügyi igazgatója. Létszámstop van a nagyvállalatnál, ahogy a Salesforce-nál, a Microsoftnál, az Intelnél, a Metánál vagy az Nvidiánál is.

Globális recesszióra készül a technológiai szektor. Nagyvállalatok sora, többek között az Intel, a Meta, a Microsoft, az Nvidia, a Salesforce, a Twitter és az Uber jelentette be, hogy leállítják vagy legalábbis lassítják az új munkaerő felvételét. A közelmúltban a Cisco pénzügyi igazgatója, Richard Scott Herren alelnök beszélt arról, hogy egy ideig csakis a kulcspozíciókban és biztonsági területen képzelhető el a létszámbővülés.

Herren szerint jönnek a makrogazdasági vészjelzések, és ezt nekik is tudomásul kell venniük. Ez a korszak a prudens működésről szól, amely mindenkitől megfontolt üzleti döntések kíván, mondta egy befektetői konferencián. Emiatt döntött úgy a hálózati eszközgyártó is, hogy csakis a kulcspontokon erősítenek új emberekkel, emellett a biztonsági területen sem állítják le a toborzást. De természetesen folyamatosan vizsgálnak minden kitörési lehetőséget.

Herren előadásában az okokról is beszélt. A Cisco a folyó pénzügyi évében csökkenő bevétellel számol a szállítási nehézségek miatt, de az orosz piacról való kivonulás és Kína szigorú lezárásai is negatívan hatottak a vállalat ez évi teljesítményére. Eközben már meghaladja a 15 milliárd dollárt a megrendelt, de még nem leszállított termékek volumene. És ez csak termék, és nem szolgáltatás, hangsúlyozta a pénzügyi vezető.

De ami az igazán érdekes, hogy ebből 2,4 milliárd dollár a szoftverek részesedése. De hogyan lehet elmaradás olyan termékekben, amiket nem érintenek az ellátási láncok problémái? Egyszerűen azért, mert a Cisco szoftvereink jelentős része a hardverekhez kapcsolódik mind a biztonsági üzletágban, mind a Cisco Merakinál, mind pedig core hálózati üzletágakban, magyarázta Herren.

Mint mondta, a Cisco összesen mintegy 40 ezer alkatrészt szerez be beszállítóitól, és mindösszesen 350 olyan alkatrész van, amelynek a szállításában fennakadások vannak. De ezek között vannak kulcsfontosságúak is, például tápegységek és ASIC-ek, melyek miatt fontos termékcsoportok sorának a gyártása akadozik.

Kiadáscsökkentő átszervezések is jöhetnek

Nem ennyire látványosan, de az Intel is készül a globális recesszióra. A PC-s részlegben befagyasztották a munkaerő-felvételt. A dolgozóknak küldött tájékoztatás szerint az intézkedés a makrogazdasági bizonytalanságok kivédésére szolgál. Az alkalmazottaknak a munkaügyben tett utazásaikat is csökkenteniük kell, és ha lehetséges, ismét át kell térniük az online megbeszélésekre. Arra, hogy miért pont a PC-s üzletágat érinti a létszámstop, a magyarázat egyszerű: a PC-piac a pandémia alatti nagy növekedés után kezd visszalassulni.

Hasonló stratégiát követi az Nvidia, amely megerősítette azokat a lapértesüléseket, hogy egy ideig nem a toborzásra, hanem a meglévő alkalmazottak megtartására kíván összpontosítani.

A Microsoft egyelőre csak fél lépést hátrált: nem állította le, csak egyes területeken szigorította a toborzást. A Bloomberg május végén számolt be arról, hogy Windows, az Office és a Teams fejlesztésén dolgozó részlegeken csak a felsőbb vezetés jóváhagyásával lehet új embert felvenni. (A Microsoftnál állítólag nem csak a recesszió okoz problémát, hanem egy új javadalmazási rendszer is. A juttatási csomagok jelentős emelkedésével járó rendszerrel próbálják elejét venni a kulcsemberek távozásának.)

A Salesforce szintén átállt a fontolva haladásra: Amy Weaver pénzügyi igazgató május végén a negyedéves eredmények utáni elemzői konferenciahíváson mondta azt, hogy a korábbinál megfontoltabb ütemben toboroznak új embereket. De ezt nem pénzügyi megfontolások vezérlik, tette hozzá, hanem csupán a fegyelmezett gazdálkodás jele.

Összességében azonban jó hír, hogy általánosan nincs szó komoly leépítésekről az iparágban, egyelőre csak Elon Musk lengetett be a Teslánál 10 százalékos létszámcsökkentést, de róla meg nem lehet tudni, hogy mikor beszél komolyan, és mikor blöfföl.

Közösség & HR

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.