Az Európai Bizottság új ajánlása hangsúlyozottan nem Kína ellen szól, bár a transzformatív, katonailag is felhasználható technológiák kockázatelemzése és védelme valószínűleg nem a Seychelle-szigetek esetében lesz a legérdekesebb.

A technológia jelenleg a geopolitikai verseny középpontjában áll, és az Európai Unió a verseny résztvevője akar lenni, nem pedig a játszótere – mondta a keddi bejelentés kapcsán Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke. Az EB ennek érdekében ajánlást fogadott el az Unió gazdasága és biztonsága szempontjából kritikus technológiai területekről, ami átfogó stratégiai megközelítést vezetne be, egyben azonnali értékelést végeztetne a tagállamokkal is tíz meghatározott területen a technológiai kockázatokat és a technológiák szivárgását illetően.

Az ajánlások ezek között négy olyan technológiai területet azonosítanak, amelyek nagy valószínűséggel a legérzékenyebb és legközvetlenebb kockázatokat hordozzák: ezek a fejlett félvezetőipari technológiák, a mesterséges intelligencia, a kvantum-számítástechnika és a biotechnológia. Az EB ezeket olyan transzformatív ágazatoknak tartja, amelyekben magas a polgári és katonai alkalmazások fúziójának kockázata, illetve annak veszélye, hogy az emberi jogok megsértésére használják, beleértve az alapvető szabadságjogok korlátozását.

A lélegzetét még senki se tartsa vissza

Bár az Európai Bizottság elvileg nem akarja egy-egy tagországra hárítani a felelősséget, azt már több ízben hangoztatta, hogy a Kínával való kapcsolatok "kockázatmentesítéséhez" jobban fel kell készülni a kereskedelem és a befektetések védelmét szolgáló intézkedések kidolgozására. Jourová Kínát ezúttal is "általánosságban szólva egy nagy elefántnak" nevezte, de azt is hangsúlyozta, hogy az EB ajánlása országagnosztikus, vagyis a fent meghatározott kockázatokat mindenkivel szemben mérlegelni és csökkenteni próbálják majd.

Az intézkedések Thierry Breton, az EU belső piaci biztosa szerint is jóval túlmutatnak Pekingen. Egyelőre nem teljesen világos azonban, hogy az értékelést milyen intézkedések követhetik: az EB első körben csak párbeszédet tervez az elemzés üteméről és terjedelméről, tekintettel arra is, hogy az időtényező milyen mértékben járul hozzá a kockázatok alakulásához. Az Európai Unió pedig már Kína kapcsán is egyértelművé tette, hogy a nyilvánvaló jogi vagy gazdasági ellentmondások közepette sincs lehetőség a teljes elszakadásra egy szuperhatalomtól.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.