Bár a cégvezetők többsége leszámolna a távmunkával, a visszatérés nem zajlik zökkenőmentesen. A válalatok ezért stratégiát váltottak: dolgozzon az alkalmazott otthonról vagy az irodában, monitoring eszközök segítségével igyekeznek hatékonyabb munkára ösztönözni.
Több felmérés is azt mutatja, hogy az USA-ban például ez már szinte általános. Egy a MIT Technology Review-n megjelent elemzés szerint a vállalatok 80 százaléka figyeli a távmunkában vagy hibrid formában dolgozó munkavállalóit valamilyen monitoring szoftverrel. Ezek a szoftverek rögzítik az online tevékenységeket, naplózzák a meglátogatott webhelyeket, sőt akár még a viselkedési jellemzőket is.
A megfigyelés terjedését a Gartner nem kis részben a munkáltató és az alkalmazott kölcsönös bizalomvesztésére vezeti vissza. A kutatócég egyik szakértője ezt adatokkal is alátámasztotta az amerikai Computerworldnek: egy felmérésük szerint az alkalmazottaknak csupán az 52 százaléka bízik a szervezetében. A munkaadóknál kicsit nagyobb a bizalom foka: 63 százalékuk nyilatkozott hasonlóan dolgozóiról. Érdekes, hogy a HR-vezetőknek csak 42 százaléka mondta azt, hogy cége megbízik az alkalmazottaiban. (A Gartner szerint egyébként "csak" a cégek 71 százaléka figyeli az alkalmazottait.)
Az ExpressVPN egy februárban publikált felmérése szerint az amerikai munkaadók 74 százaléka használ online megfigyelő eszközöket. 67 százalékuk biometrikus módszereket is bevet (arcfelismerést, ujjlenyomat-azonosítás). A cégek emellett naplózzák a webböngészést, valós időben figyelik az alkalmazottak képernyőjét.
Sok szervezet az irodában sem tud lemondani a szorosabb kontrollról, és például videókamerával figyelik az ott dolgozókat. Egyre több cég használ valamilyen MI-alapú megoldást alkalmazottai folyamatos teljesítményértékelésére.
Kontraproduktív lehet
Csakhogy a vezetők és alkalmazottak közötti hatalmi dinamika átalakulóban van. Részben a generációs változások miatt az alkalmazottak elsöprő többsége munkahelyválasztásnál majdnem olyan magasra értékeli a támogató vezetést, mint a juttatási csomagot. A Z generáció (1995 és 2009 között születettek) például gyorsan kiteregeti a munkahelyi problémáit közösségi platformokon, például hogy szenved a megfigyeléstől. Ez pedig ronthatja a munkaadók általános megítélését.
Az ExpressVPN kutatásából az is kiderül, hogy sokan igyekeznek megkerülni a megfigyelést. Részben azért, mert a folyamatos felügyeletet jelentős stresszforrásként élik meg. Bár a válaszadók egy része azt mondta, hogy igyekszik többet-gyorsabban dolgozni, nehogy lógással vádolhassák, sokan inkább a monitoring kicselezésére fordítják az energiájukat. 16 százalékuk például felesleges alkalmazások futtatásával színleli a munkát, 15 százalékuk időzíti úgy az e-mailjeit, mintha folyamatosan dolgozna, 12 százalékuk pedig valamilyen technikai eszközzel akadályozza a megfigyelést.
A termelékenység is romolhat. Ha munkáltató és alkalmazott nem bízik egymásban, csökken a dolgozók kezdeményezőkészsége. Ráadásul ha az alkalmazott azt érzi, hogy a főnöke folyamatosan a nyakában liheg, gyakrabban is érez késztetést a szabályok áthágására, mutatta ki egy kutatócsoport.
De a tanulmány nem a megfigyelés ellen agitál, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy a cégvezetésnek egyértelmű szabályokat kell lefektetnie, és pontosan el is kell magyaráznia, hogy mit, miért és hogyan figyel meg. Így a dolgozó is jobban elfogadja a helyzetet.
Nem kellene elvetni a távmunkát
A megfigyelés nem pótolja a jó vezető-beosztott kapcsolatot, figyelmeztetnek a kutatók. Az alkalmazottak lojalitását csak utóbbi teremtheti meg, és az tarthatja egyensúlyban a kontrollt és az dolgozói autonómiát. Utóbbi ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy az egész céget segítő innovatív ötletek szülessenek.
A Gartner kutatása szerint a szervezeteknek nem szabadna idegenkedniük a rugalmas munkavégzéstől. Tévhit ugyanis, hogy a távmunka csökkenti a termelékenységet, sőt! A kutatócég szerint a rugalmas munkavégzési lehetőségekkel rendelkező alkalmazottak több mint fele teljesít kiválóan, míg az irodába kényszerülőknek csak 36 százaléka.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak