Tavaly is elmaradtak azok a fejlesztések, amelyek korábban igazán vonzóvá tették a csúcskategóriás telefonokat. Így fejlődni megint csak az alsó házban lehetett, ahol viszont nehezebb nyereséget termelni.

A belépő szintű és a középkategóriás okostelefonok iránti kereslet továbbra is erős, de az előző év során számottevően visszaesett a drága csúcsmodellek iránti érdeklődés – derül ki a Gartner héten közzétett jelentéséből. A piackutató a 2018-as piaci trendeket bemutatva kiemeli, hogy a felső szegmensben áremelések társultak az érdemi innováció hiányához, ami arra ösztönözte a vásárlókat, hogy hosszabb ideig használják meglévő készüléküket, és ne rohanjanak azonnal lecserélni az újabb sorozatok aktuális modelljeire.

Ez nagyjából alátámasztja a felhasználói preferenciákkal kapcsolatos felmérések eredményét. A Morning Consult például november közepén állaptotta meg, hogy egyre kevesebben vevők a marketingízű technológiai fejlesztésekre, és elsősorban a praktikus szempontok alapján döntenek. Itt nyilván képbe kerül a felső kategória egyre jobban elszálló árazása is, de a fogyasztók többségét már a nagyobb kijelzők és a járulékos funkciók sem különösebben érdeklik, szemben a mindennapi használatot megkönnyítő jellemzőkkel.

A Gartner adatai alapján tavaly mindössze 1,2 százalékkal bővült a piac a 2017-es eredményekhez képest, így is átlépve az 1,6 milliárdos értékesítési darabszámot. Észak-Amerikában, az ázsiai és csendes-óceáni régióban, illetve Kínában viszont komoly visszaesés volt tapasztalható. Ezeken a területeken rendre 6,8 százalékkal, 3,4 százalékkal és 3 százalékkal csökkent a gyártók forgalma, akik az érett piacokon a csúcskategóriás, zászlóshajónak nevezett készülékeket erőltették, így a piaci folyamatok is itt voltak igazán drámai hatással az eladásokra.

A negyedik negyedévben az Apple könyvelhette el a legnagyobb visszlépést (ez a Gartner szerint 11,8 százalékos éves csökkenést jelent), amihez fogható egyébként már három éve nem fordult elő a társasággal. A 64,5 millió eladott okostelefon és a 15,8 százalékos piaci részesedés így is a második helyre volt jó a gyártók rangsorában, amelyet 17,3 százalékkal a Samsung vezetett. A harmadik a 14,8 százalékos Huawei volt, a kínai céget azonban a negyedév győztesének  nevezhetjük, miután a több mint 60 millió leszállított készülék 37,6 százalékos növekedésnek felel meg az előző év megfelelő időszakához képest.

A magas árakból visszavenni sem egyszerű

A Gartner szerint a Huawei a legtöbb régióban, így Kínában vagy Európában is fejlődni tudott – mi is éppen a napokban számoltunk be a Canalys február közepén kiadott jelentéséről, amelynek alapján a kínai gyártóknak összességében már az európai piac harmadát sikerült bezsákolniuk 2018 végére. A Gartner ehhez hozzáteszi, hogy a Huawei kihasználta a Honor márkában lévő növekedési lehetőséget, ami a fejlődő piacokon összességében 13 százalékos pluszt jelentett neki: ez a termékvonal a 200 és 500 dollár közötti tartományban mozog, rendesen alávágva a 750-nél induló iPhone-sorozatnak.

A közeljövőben a legnagyobb küzdelmet a Samsung és a Huawei vívja egymással: a dél-koreai gyártó regionális lebontásban a legtöbb helyen még kétszer, de akár ötven-százszor annyi okostelefont ad el, mint a kínaiak, utóbbiaknak azonban stabil hátországot jelent a hazai piacuk, ahol ők rendelkeznek tízszer nagyobb részesedéssel. A Samsungnál ebben az évben az M sorozat lenne hivatott rá, hogy beleálljon a fejlődő piacokon a kínai gyártók által diktált agresszív árversenybe, különös tekintettel a már hasonlóan széles termékskálát felvonultató Huaweire.

Az Apple-ről szólva egy másik piackutató, az IHS Markit nemrég megjelent elemzése azt feltételezi, hogy a vállalat mindenképpen ragaszkodni fog a prémium márkához, ami nyilván az árazás rugalmasságára is hatással van. A megoldást a csereprogramok és a finanszírozási lehetőségek kiszélesítésében látják, ami több fogyasztót segíthet hozzá, hogy kezelni tudja az iPhone-ok egyre magasabb árait. A legfontosabb feladat, a stabil készülékeladások mellett, a sikeres iPhone-ökoszisztéma fenntartása – ehhez az Apple-nek még mindig megvannak az eszközei, bár a kedvezőtlen piaci folyamatok közepette egyre jobban meg kell dolgoznia a pénzéért.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.