Átfogó elemzés jelent meg arról, hogy miként teljesítettek világszerte a helyi egészségügyi korlátozások idején az internetes hálózatok. Összességében a szolgáltatók jól vizsgáztak, és a legtöbb helyen csak enyhe lassulást tapasztalhattak a felhasználók.

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy például Európában és Észak-Amerikában egészen jól bírták a hálózatok a koronavírus miatt a normális ügymenettől teljesen eltérő terhelést. A szolgáltatók itthon is büszkén hangoztatták tisztes helytállásukat, ugyanakkor az a biztos, ha nem csak a vállalati közlemények, hanem a tényadatok is hasonló tendenciát mutatnak.

Megmérték a világot

A Cable.co.uk munkatársai most egy igen átfogó elemzéssel jelentkeztek azzal kapcsolatban, hogy teljesítettek a szélessávú kapcsolatok a világ különböző, korlátozásokkal érintett régióiban. A szakemberek több mint 364 millió letöltési sebességtesztből dolgoztak, melyeket összesen 114 országban végeztek el. A fő kérdés az volt, hogy a tömeges távmunka és otthoni tanulás jelentette stresszteszt milyen hatással volt az átlagos letöltési sebességre.

Mindent egybevetve első látásra nem is tűnik rossznak a számítások végén kialakult 6,3 százalékos visszaesés. Ez természetesen csak a nagy átlagot jelenti, régiók és országok szintjén komoly különbségek voltak. A legrosszabbul Közép-Amerika (-26%), Észak-Afrika (-17,8%), a Közel-Keleti térséget nem tartalmazó ázsiai régó (-16,3%) illetve Dél-Amerika (-16,1%) járt. A vizsgált 13 régióból mindössze kettő olyan volt, ahol az év eleji "békeidőkhöz" képest még kicsit nőni is tudott a letöltési sebesség. A Karib-térségben 3,5, a Baltikumban pedig 0,4 százaléknyival sikerült megfejelni a teljesítményt.

Országos szinten a legrosszabbul a járvány kiindulópontja, Kína járt, mivel itt majdnem 51 százalékkal romlottak a netezési körülmények. Panamában közel ilyen rossz volt a helyzet (-49%), mint ahogy Madagaszkár, Chile és Peru lakossága sem tudott hatalmas sebességgel hasítani ezekben a nehéz hónapokban (mindhárom országban nagyjából 36-37 százalékos lassulást mértek).

Európai viszonyok

Ami kontinensünket illeti, meglehetősen jó eredmények születtek. Nyugat-Európa például a legjobban teljesítő térségek közé tudott kerülni a maga átlag szűk 4,7 százalékos lassulásával. Ezen a térségen belül is akadtak azért lényeges eltérések. A 15 ide sorolt országból 12-nél mértek romlást. Utóbbiak közül kiemelkedik Finnország, ahol majdnem negyedével csökkent a szélessávú internet átlagos letöltési tempója. Hollandiában 13, Ausztriában és Olaszországban pedig bő 10 százalékos volt a "fékezési tempó".

Magyarországot az elemzés a Kelet-Európának nevezett régióba sorolja, ahol a szokásosnál is hektikusabban alakult a járványügyi helyzet. Miközben a térségben összességében szinte változatlan maradt a sebesség (-1,2%), Bosznia-Hercegovinában több mint 45 százalékot gyorsult a net, de Moldova 25,5 százaléka is megsüvegelendő. Ehhez képest kicsit kellemetlen, hogy a spektrum másik odalán épp minket említ a jelentés. Itthon szűk 13,3 százalékos romlást tapasztaltak a mérések alapján. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a hazai szélessávú szolgáltatás általános minősége európai viszonylatban is kiemelkedő, így még a most tapasztalt visszaesés mellett sem nagyon akadt gyorsabb netet biztosító ország a kontinensen.

Közösség & HR

Kivételesen az AliExpress kapott csomagot Európából

Az Európai Bizottság rekord összegű büntetést szabott ki a kínai e-kereskedelmi platformra, amelynek októberig kell javaslatokat tennie az uniós digitális szolgáltatási törvénynek való megfelelőségi intézkedésekre, ha el akarja kerülni a további bírságokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.