A kínai hatóságok a Bloomberg értesülései alapján arra utasították a kormányzati szervezeteket és az állami vállalatokat, hogy két éven belül cseréljék le a külföldi cégek által gyártott összes személyi számítógépet kínai hardverekre, és a Windows helyett is a Linux-alapú rendszerek alkalmazását ösztönzik. A lap bennfentes forrásai szerint ez legkevesebb 50 millió PC-t érintene, és olyan korábbi kezdeményezések felmelegítésének tekinthető, amelyikből a maga idejében nem sok minden valósult meg.
Nem ez az első eset ugyanis, hogy Kínából ilyen jellegű hírek érkeznek: 2019 decemberében a The Financial Times egy hasonló belső utasításról számolt be, akkor is a külföldi PC-kre és szoftverekre is vonatkozóan. Akkor három év alatt selejtezték volna le a nem kívánatos termékeket, vagyis nagyjából mostanra kellene ott tartaniuk, ahol egyáltalán nem tartanak. A Windows leváltásának ötlete egyébként még ennél is sokkal korábbra, az ezredfordulóra nyúlik vissza, de a Red Flag Linux projekt annyira népszerűtlennek bizonyult, hogy 2014-ben leállították.
Okuk éppenséggel egyre több lenne rá
A The Register riportja felhívja rá a figyelmet, hogy nagyjából a 2013-as Snowden-botrány óta van terítéken a globális ellátási láncok nemzetbiztonsági szempontok szerinti kibogozásának az ügye, amit csak nyomatékosabbá tettek a Trump-adminisztráció idején kirobbant kereskedelmi konfliktusok. A két nagyhatalom közti kapcsolatok a Biden-kormányzat idején sem javultak érdemben, az ukrajnai orosz invázió és az azt követő nyugati szankciók pedig éppen Oroszországot kényszerítik a saját technológiák bevezetésére.
A lap által megkérdezett Kína-szakértő mindennek ellenére úgy látja, hogy a jelentést nem ad okot különösebb izgalmakra. Szerinte ez már legalább a negyedik vagy ötödik alkalom, hogy Peking elrendelte a külföldről származó irodai berendezések cseréjét, és minden esetben visszalépett az eredeti elképzeléseitől. Egyrészt nem látszik, hogy most mennyiben lenne más a helyzet, másrészt még ha tényleg mindent hazai márkákkal pótolnak, akkor azokon keresztül is egy csomó amerikai és nyugati technológiát lesznek kénytelenek alkalmazni.
Ahogy a The Register megjegyzi, a Kínát is magában foglaló APAC régió vezető szállítója, a Lenovo részvényei azért 4 százalékot erősödtek a Bloomberg riportjának közzétételét követően, míg a Nasdaq-index ugyanebben az időszakban 1,4 százalékot esett. A lapértesüléseket egyébként sem a kínai vagy amerikai kormányzati szereplők, sem az érintett eszközgyártók nem kommentálták.
Felhőköltségek optimalizálása a EURO ONE Számítástechnikai Zrt.-vel
Hogyan lehet költségoldalon megteremteni az egyensúlyt a különböző felhős konstrukciók között?