A hírek szerint egymillió dollárhoz közeli összeggel rövidítették meg a céget a trükkös garanciakérelmekkel.

Elég bizarr csalási ügy került napvilágra az USA-ban. Két Oregon államban tanuló kínai diák ugyanis annyira pofátlan svindlit talált ki, hogy az már-már filmbe illő sztori.

Hamisítványt igazira vásárlói program

Az immár folyamatban lévő bűnügyi eljárásról elsőként egy helyi lap, az Oregonian számolt be. A nyomozók azzal vádolják az Egyesült Államokban mérnökhallgatóként tartozkodó egyetemista párost, hogy az Apple garanciális csereprogramját meglehetősen arcátlanul kihasználva több mint ezer eredeti iPhone-hoz jutottak.

A fiatalemberek Hongkongból szereztek be nagy mennyiségben hamis telefonokat, majd azokat egyesével elkezdték beadni a gyártóhoz azzal a kifogással, hogy a készülékeket nem lehet bekapcsolni. A garanciális problémákat kezelő osztály láthatóan nem volt a helyzet magaslatán, mivel ha nem is minden esetben működött a trükk, de a feltételezett elkövetők így is több mint ezer eredeti iPhone-hoz jutottak hozzá.

A szövetségi ügynökök még 2017 áprilisában kezdtek vizsgálódni, amikor is legalább öt gyanús, Hongkongból érkező szállítmányt kapcsoltak le. A csomagokban az Apple márkajelzésével ellátott, hamisított telefonok voltak. Az egyik gyanúba keveredett egyetemista a kihallgatás során tagadta, hogy tudomása lett volna a csalásról. Neki csak annyi volt a feladata, hogy "visszaváltsa" a nem működő készülékeket, majd a jó iPhone-okat elpostázza Kínába. Szolgálataiért pedig némi pénzt kapott. 

Laza szűrő

Az Apple természetesen sem hamisítványok, sem eredeti, de a felhasználási feltételekkel ellentétes módon megváltoztatot telefonok után nem ad cserekészüléket. Ennek ellenére az iratok tanúsága szerint a csalás során 3069 garanciális kérelmet nyújtottak be a céghez, amelyek közel felét, egészen pontosan 1493-at el is fogadott az Apple, azaz ennyi eredeti iPhone-hoz jutottak a gyanúsítottak.

Ezt az óriási beadványmennyiséget úgy próbálták "radar alatt" tartani, hogy különböző ismerősök, rokonok neveit, címeit vetették be, és bár ugyan több esetben személyesen adták be a hibásnak titulált hamisítványt, gyakran online intézték a papírmunkát, a kamu mobilt pedig postán juttatták el az Apple-höz.

A cég számításai szerint az ügy következtében nagyjából 900 ezer dollárnyi kár érte a társaságot.

Konzumer tech

Lepacsizott az Amazon a német versenyhivatallal, de máris jön az újabb ügy

Az online birodalom megússza a bírságot, és 30 napon belül megteszi a szükséges változtatásokat, amelyekre az év eleje óta zajló trösztellenes vizsgálat értelmében szükség lehet. Ugyanakkor az EU pont ma indított újabb, drágának ígérkező aktát.
 
Könnyen érthető, de fejlett védelmi megoldások nélkül nehezen elhárítható módszert követnek a bizalmas információk ellopására utazó kiberbűnözők.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.