A Google ismert, illetve az Apple egyelőre titkos fejlesztéseivel párhuzamosan egyre több kínai mamutcég dönt úgy, hogy elektromos autók fejlesztésébe kezd. Az egyre szűkösebb energiaforrások és a környezet kímélése mellett komoly üzleti szempontok is szerepet játszanak ebben, hiszen Elon Musk már a kínai piacon is kínálja Tesla modelljeit.
Erős triumvirátus
Elsőként az Apple készülékeket összeszerelő üzemeiről ismert (hírhedt) Foxconn lépett, mivel a cég már tavaly jelentős összeget fektetett ebbe a területbe. Az előkészítési szakasz most odáig jutott, hogy a tajvani székhelyű vállalat két céggel is partneri megállapodást is kötött, aminek célja egy olcsó, intelligens elektromos autó megépítése.
Az egyik partner a WeChatről ismert Tencent, a másik pedig a luxus gépjárművek kereskedésére specializálódott China Harmony Auto. A leosztásra már ebből egyértelműen lehet következtetni: a Foxconn lesz a hardver felelős, hiszen az összeszerelési munkák mellett már jó ideje foglalkozik autóalkatrészek, akkumulátorok gyártásával. A Tencent szállítja a szoftveres megoldásokat, ami azért kézenfekvő, mert a cég a chat app kiszolgálása mellett komplett felhő és internet alapú szolgáltatásokkal rendelkezik.
Az összefogás elsődleges célja, hogy létrejöjjön egy 15 ezer dollárnál nem drágább elektromos autó, amivel komoly fejfájást okozhatnak a Tesla számára. Elon Musk cége egy ideje próbálkozik már autói értékesítésével Kínában, de nem sok sikerrel, mivel a 105 ezer dolláros autók túlságosan drágák a kínai piacnak.
A Foxconn tavaly már jelezte, hogy aktívan keresi a Sony, Apple, Amazon számára végzett bérmunkákon túlmutató azon területeket, ahol egyedi termékeket állíthat elő. A tavaly ősszel tett bejelentés szerint 811 millió dollárt fektetett be az elektromos autók gyártásába, amit most a partneri megállapodások nyilvánossá tétele követett.
Más is készülődik
A Foxconn mellett a kínai keresőpiacot uraló Baidu is dolgozik a saját autóján, amit a tervek szerint idén be is mutatnak. A cég ezt megelőzően a BMW-vel állapodott meg, hogy beszáll az autógyártó hasonló fejlesztési projektjébe. Az együttműködés keretében a Baidu a vezető nélküli BMW-k tesztelését segítette Kínában. A németek koncepciója annyiban más, mint a Google-é vagy az Apple hasonló projektje, hogy a BMW 2 Coupe alapjaira épített kísérleti autók elsősorban amolyan elektronikus segédsofőrként segítik a vezetőt.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?